Phenjan még Japánt is figyeelmeztette, hogy „másodjára is a vesztébe szalad”, ha lepaktál Amerikával.
Az
Egyesült Államokat okolta hétfőn Japán és a NATO közeledéséért az
észak-koreai külügyminisztérium japán ügyeivel foglalkozó irodájának
egyik munkatársa. Japán mind ez idáig „példa nélküli” kapcsolatai a
NATO-val az egész nemzetközi közösséget aggasztják – jelentette ki Kim
Szol Hva a témához kapcsolódó tanulmányában, melyet a KCNA észak-koreai
állami hírügynökség idézett.
A tisztségviselő azt vetette Washington szemére, hogy
nyíltan és titokban is katonai blokk, „egy ázsiai NATO” létrehozására törekszik az ázsiai-csendes-óceáni térségben,
Japán
és Dél-Korea segítségével pedig Kínára és Oroszországra igyekszik
nyomást gyakorolni. Kim egyúttal figyelmeztette Japánt is, „másodjára is
vesztébe szalad”, ha folytatja a katonai együttműködést idegenekkel.
Hajasi
Josimasza japán külügyminiszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
nemrég megerősítették azon sajtóhíreket, melyek szerint Tokio és az
Észak-atlanti Szerződés Szervezete a szigetországban létesítendő
összekötő irodáról egyeztetnek. Az iroda ötlete ellen Kína is szót
emelt, és azt vetette a NATO szemére, hogy terjeszkedni akar az
ázsiai-csendes-óceáni régióban.
0 Megjegyzések