Hirdessen itt

Fizetésemelést követel a tizenöt éve betegszabadságon lévő férfi


A programozó kevesli, hogy munka nélkül évi 23 millió forintnak megfelelő összeget keres.


Be akarta perelni munkaadóját egy brit programozó, Ian Clifford, amiért 2013 óta nem emelték meg a fizetését. Csakhogy az IBM állományában lévő férfi már 2008 óta betegszabadságon van – írja az Origo.

A férfi először 2013-ban fenyegetőzött perrel, amikor el akarták bocsátani, amiért öt éve nem dolgozott. Akkor sikerült elérnie, hogy a cég felvegye fogyatékosság miatt inaktív dolgozói közé, és megkapja az akkor megállapított bérének 75 százalékát anélkül, hogy dolgoznia kelljen.

Idén újra perbe akarta fogni a vállalatot, mivel 2013 óta nem emelték a fizetését, de szerinte az infláció miatt ugyanúgy joga van több pénzt kapni, mint az egészséges, dolgozó kollégáinak.

Clifford jelenleg évi 54 ezer fontot, azaz 23 millió forintot keres munka nélkül az IBM-nél.

Ez még az ottani átlaghoz viszonyítva is egy szép fizetésnek számít, az Egyesült Királyságban ugyanis évi 33 ezer font a nyolc órás főállásban dolgozók mediánbére.

A bíró végül elutasította Clifford keresetét, azzal érvelve, hogy nem a férfival, hanem a dolgozó emberekkel szemben történt az ő esetében diszkrimináció.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések