Sinan Ogan a vasárnapi második fordulóban a hivatalban lévő jelöltet fogja támogatni.
Sinan
Ogan, aki a múlt heti török elnökválasztáson a harmadik helyen végzett,
a hivatalban lévő Recep Tayyip Erdoğan mögé állt a május 28-án
megrendezésre kerülő választási fordulóra – közölte az Al Jazeera.
Ogan
hétfőn a török fővárosban, Ankarában tartott sajtótájékoztatón
támogatásáról biztosította Erdoğant, és azt mondta, hogy kampánya a
nacionalistákat kulcsszereplővé tette a török politikában.
„Hiszünk abban, hogy döntésünk helyes döntés lesz országunk és nemzetünk számára”
–
mondta Ogan, aki szerint Kılıçdaroğlut szövetsége viszont nem tudott
kellő sikert felmutatni a 20 éve hatalmon lévő Népi Szövetséggel
szemben, és nem tudott olyan perspektívát kialakítani, amely meggyőzte
volna őket.
A törökök vasárnap ismét az urnákhoz járulnak, hogy
eldöntsék, Erdoğan vagy a fő ellenzéki vezető, Kemal Kılıçdaroğlut
vezeti-e az országot a következő öt évben.
Ogan 5,17 százalékkal a harmadik helyen végzett az első fordulóban, így
ő lehet második forduló potenciális „királycsinálója”.
Ugyanis Erdoğan a szavazatok 49,52 százalékát szerezte meg, míg Kılıçdaroğlu, a hatpárti ellenzéki szövetség jelöltje a szavazatok 44,88 százalékát.
0 Megjegyzések