Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyzetméternyi alapterületű parti vízállást, tómederré változtatva azt – közölte Filep Miklós, a település polgármestere az MTI megkeresésére.
A polgármester
elmondta: a falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik
zánkai ingatlan előtti, önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos,
növényzettel borított területet – a 022/11 helyrajzi számú vízállást –
munkagépekkel kimarkolták.
A rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.
Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik
– fogalmazott a polgármester.
Hangsúlyozta,
hogy az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint
zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település
klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének
védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja. A 6/2006. (V. 24.)
TNM-rendelet szerint ide parti sétány kialakítását tervezik – tette
hozzá.
Kiss Balázs Tamás zánkai aljegyző elmondta, hogy a
kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy
kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az
önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására,
aminek eddig nem tett eleget, azonban ügyvédi irodán keresztül jelezte a
múlt héten, hogy elbirtokolta a területet.
Az önkormányzat a hét
elején közölte az ügyvédi irodával, hogy az 1995. évi LVII. törvény 23.
§ (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a
természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba
kerülhet – mondta az aljegyző.
Rámutatott, hogy vélhetően
hétvégén elvégzett kotrási munkák után eltűnt az önkormányzat területe,
és immár közvetlen vízpartivá vált az érintett ingatlan.
0 Megjegyzések