Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a tevékenységbe bevont alvállalkozók még a látszatra sem adtak, eszközeik és dolgozóik nem voltak, így természetesen munkát sem végeztek, és nem is végeztettek.
A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, amelyek után áfát igényeltek vissza - ismertette a vámhatóság. A NAV munkatársai tíz helyszínen csaptak le a bűnszövetség tagjaira. Az elfogásokra szervezett akcióban a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat.
A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság,
0 Megjegyzések