Hirdessen itt

Eb-döntőben a magyar férfi strandkézilabda-válogatott


A magyar férfi strandkézilabda-válogatott bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe a házigazda Portugália ellen.  

A magyarok hozta el a labdát az első szett feldobásánál, és Vizes Patrik meg is szerezte a vezetést. A portugálok egyenlíteni tudtak, azonban Vizes harmadik kétpontosával gyorsan négypontos előnyre tett szert Gulyás István csapata (6-2). Három perc után már 10-2 állt az eredményjelzőn, de büntetőből szépített az Eb házigazdája. Balogh Ádám remekelt a kapuban, de támadásban visszaesett a magyar csapat, hat perc után pedig Portugália egyenlíteni tudott (14-14).

Vizesék nem lassítottak, hatalmas iramban támadtak és újra négypontos előnyre tettek szert (18-14). Élmény volt nézni a válogatott játékát, elképesztő felszabadultságot mutattak, közben Nahaj László is bemutatott egy védést, majd a szövetségi kapitány időt kért, 20 másodperccel a szett vége előtt. A megbeszélés után hamar ellőtte a labdát Magyarország és gyors gólt kapott válaszul, de Vizes kétpontosa zárta le az első 10 percet, ami így 26-22-vel ért véget.

A második szett portugál találattal kezdődött. Felváltva dobták a gólokat a csapatok, a magyarok nagyon színesen játszottak: légpassz után és pörgésből is gólt szereztek, míg a portugálok leginkább egyénileg fejezték be támadásaikat (8-8).

Balogh remekül hagyta fent a kezét, lövést védett az ellenfél jobbszélsőjének, azonban támadásban eladta a labdát Magyarország, így nem tudta átvenni a vezetést (8-8). A portugálok gyorsan tempót váltottak, egymás után három támadást is kivédekeztek, majd kegyetlenül gólra váltották saját akcióikat. Ekkor Gulyás időt kért (8-14).

Három perc maradt a második szettből, amikor elkezdődött a felzárkózás (10-14), de támadásban kétszer is John András ellen ítéltek a játékvezetők, így hiába voltak Nahaj védései. A portugálok kapusa is védeni tudott, ezúttal Kun Attilának, a magyar beállón egyébként rendre jól védekeztek, így kevésszer tudták megjátszani társai a mérkőzésen. Nagyon feljavult a Portugália játéka, az eredmény növeléseként egypontos is belefért (14-19), az utolsó percben már mindkét csapat takarékoskodott energiáival a szétlövésre, a második szett 16-21-el zárult.

Portugália kezdte a szétlövést góllal, majd John hibázott és az ellenfél a második lövését sem rontotta el, így hamar lépéselőnybe került. Csuka Balázs belőtte a magáét, ahogyan Kun is, de a portugálok továbbra sem hibáztak (4-8). Gyene Norbert is betalált, ő már a negyedik párban (6-8), így az ötödik úgy kezdődött, ha Portugália gólt lő, akár egypontos is, döntős. Nahaj azonban elképesztő bravúrt mutatott be, majd Vizes kiegyenlített (8-8).

Kaput cserét a két válogatott, hirtelenhalállal folytatódott a szétlövés. Magyarország kezdett, Csuka pedig a tőle megszokott magabiztossággal talált a kapuba (10-8), majd Nahaj újabb védésével eldőlt – Magyarország jutott a döntőbe.

Eredmény, Európa-bajnokság, elődöntő:

Magyarország–Portugália 2-1 (26-22, 16-21, 10-8)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések