A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Deutsch Tamás: Nem oszt, nem szoroz, amit az EP-delegáció politikai nyomásgyakorlása során csinált


Az Európai Parlament és annak egyetlen szakbizottsága sem felettes szerve Magyarországnak


Brüsszel politikai nyomásgyakorlásának részeként értékelte az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatását Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Azt is kiemelte: a testület nem felettes szerve Magyarországnak, így „nem oszt, nem szoroz” mit csinál.

Deustch Tamás azt mondta: a bizottság az EU-ban példátlan módon 2010 óta már harmadik alkalommal vizsgálódott Budapesten, és most is a politikai nyomásgyakorlás fokozása érdekében jöttek, hogy Magyarországot bele lehessen kényszeríteni, „préselni” az ukrajnai háborúba.

Emellett - folytatta - Brüsszelnek az sem tetszik, hogy a Magyarország polgárai népszavazáson mondtak nemet az illegális migrációra, illetve, hogy Magyarország egy nagyon szigorú gyermekvédelmi törvénycsomagot fogadott el, nemet mondva a kiskorú gyermekek szexualizálására. Ezzel szemben Brüsszel „migránssimogató” álláspontot vár el a tagországoktól, a „genderideológiai őrületet” pedig követendő magatartássá, normalitássá tenné Európában - tette hozzá.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: no war, no migration, no gender. Ebből nem vagyunk hajlandóak engedni - jelentette ki.

Hangsúlyozta: az Európai Parlament és annak egyetlen szakbizottsága sem felettes szerve Magyarországnak, nem egy hatóság, amelyik kötelező érvényű döntéseket hoz. Ezért, - folytatta - nem fogadják el azt az eljárást, amelynek során Brüsszelből ideutaznak más országok európai parlamenti képviselői, és „elmondják, hogy a magyar polgároknak, mit hogyan kéne csinálni. Hozzátette: több tiszteletet várnak el az Európai Parlament valamennyi tagjától, így az költségvetési ellenőrző bizottságának tagjaitól is.

Ennek alapján úgy vélte: „nem oszt, nem szoroz”, amit a bizottság politikai nyomásgyakorlása keretében csinált. Szerinte az elmúlt napok tapasztalata is az, hogy a tagokat nem érdeklik a tények. A magyarokat pedig nem érdekelik a bizottság hazugságai, csúsztatásai, vádaskodásai - jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: „ennek a politikai akciónak a lufija ma a zárósajtótájékoztatón ismét kipukkadt”.

Arra is kitért: 2004 és 2010 között, amikor az „európai baloldal elvtársai”, a magyar baloldal volt kormányon, az EU egyetlen szakbizottsága sem vizsgálódott Magyarországon, holott „brutális korrupciós ügyek” voltak ebben az időszakban, így például a 4-es metró botránya, ahol az EU csalás elleni hivatal 160 milliárd forintot ellopását állapította meg. Hozzátette: az emberi jogi helyzetet sem tartották megvizsgálandónak ebben az időszaban, pedig 2006-ban ”rendőrterror tombolt„ Budapest utcáin.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések