Nagy Márton korábban beszélt arról, hogy a repülőtérnek magyar kézbe kell kerülnie.
Több
Magyarországon működő multi bepanaszolta a kormányt, az Európai
Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának üzleti találkozóján,
többek között a Budapest Airport is „tájékoztatást” nyújtott.
„A
találkozón a delegáció tájékoztatást kapott a repülőtérrel kapcsolatos,
folyamatban lévő ügyekről, ahogyan más vállalatok ügyeiről is a
jelenlegi magyarországi üzleti környezetben való működés kapcsán” –
közölte a Budapest Airport hvg.hu-val.
Monika Hohlmeier, az EP-delegáció elnöke a missziózáró sajtótájékoztatóján azt mondta,
több multinacionális vállalat is panaszt tett,
jelezve,
hogy attól félnek, „a diszkriminatív, érzésük szerint ellenük irányuló
magyar törvények azt a célt szolgálják, hogy kiszorítsák őket
Magyarországról” – idézte a lap.
Hozátették, „meglehetősen
valószínűtlen, hogy a Budapest Airport pozitív képet festett volna a
magyar kormány ténykedéséről és az itteni üzleti környezetről, adva,
mivel a ferihegyi reptér üzemeltetője a kormány által egyik legtöbbet
vegzált külföldi tulajdonú cég”.
A küldöttség egyik tagja, Daniel
Freund a 444.hu-nak arról beszélt vállalatok nevesítése nélkül, hogy a
kiskereskedelmi és az építőipari szektorban is találkoztak olyan
cégvezetőkkel, akik „politikai leszámolás áldozatának érzik magukat”.
Nagy Márton: A kormány az év végére visszavásárolhatja a Budapest Airportot
„A
budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell
kerülnie. A kormány elkötelezett, hogy visszavásárolja, mindegy, ki a
tulajdonos” – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy
Márton gazdasági miniszter az Index tudósítása szerint.
A
miniszter a beszélgetés során hozzátette: az előkészítő megbeszélések
már folynak a Budapest Airport tulajdonosával az értékesítés
feltételeiről és az árról. Mint fogalmazott, a megegyezés mindkét
szereplő számára fontos, és az üzletet az év végére le lehet zárni.
0 Megjegyzések