A törökországi földrengések halálos áldozatainak száma jóval meghaladja az ukránok veszteségeit – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a La Razon spanyol napilapnak adott interjújában.
Természetesen vannak veszteségeink, mert háborúban állunk. De ezek jelentősen kisebbek, mint az oroszoké. Számot nem tudok mondani, de biztosíthatom önöket, hogy az összlétszám a törökországi földrengésben meghaltak számánál kevesebb – fogalmazott a védelmi miniszter.
Mint megírtuk, február 6-án több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, majd nem sokkal később újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban.
A természeti katasztrófában legkevesebb 50 ezren haltak meg, miközben milliók hagyták el a térséget vagy váltak földönfutóvá.
0 Megjegyzések