A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lavrov: senki sem engedte meg, hogy a nyugati kisebbség az egész emberiség nevében beszéljen


Kemény szóváltásokra került sor az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn kijelentette, hogy a globális hatalmak közötti konfliktus kockázata „történelmi csúcson” van.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig arra figyelmeztetett, hogy a világ „talán veszélyesebb fordulóponthoz érkezett”, mint ami a hidegháború idején volt.  

„A nagyhatalmak közötti feszültségek történelmi csúcson vannak, ahogy a tévedésből és szándékosan indított konfliktusok kockázata is” mondta Guterres a 15 tagú ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. A testület soros elnöki tisztségét most Oroszország tölti be, tehát Lavrov elnökölt.

„Ahogy a hidegháború idején, most is veszélyes, talán még veszélyesebb küszöbhöz érkeztünk. (…) A helyzetet rontja a multilateralizmusba vetett bizalom elvesztése” - fogalmazott az orosz külügyminiszter, majd hozzátette:  

„Nevezzük nevén a gyereket: senki sem engedte meg, hogy a nyugati kisebbség az egész emberiség nevében beszéljen”

- mondta.

 Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Linda Thomas Greenfield válaszul kijielentette: „Az álszent Oroszország megtámadta Ukrajnát és lábbal tiporja az ENSZ Alapokmányát. (…). Ez illegális és nem kiprovokált, szükségtelen háború, amely ellentétes legszentebb alapelvünkkel: az agresszió, a területi hódítás soha, de soha nem fogadható el” - fogalmazott.  

Az ENSZ a szóváltások közepette igyekszik megmenteni a fekete-tengeri gabonafolyosóról szóló egyezményt, amely május 18-án ismét lejár, és egyre nehezebb hosszabbításra rábírni az oroszokat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések