A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kiderült: mégis végeznek nemváltó műtétet kiskorúakon Nyugaton


Amerikában a transz érdekvédő szervezetek törekednek is arra, hogy minél lejjebb vigyék a műtéti korhatárt, és vannak példák elvégzett műtétekre is. 

A texasi törvényhozás épp arra készül, hogy megtiltja a kiskorúak számára a pubertásblokkolást és a hormonkezelést. A törvénytervezet kapcsán a texasi törvényhozás meghallgatásokat is tart. Ennek kapcsán a City Journal felidézi, mivel jár Amerikában a nemi identitászavarban szenvedő gyermekek esetében a „gendermegerősítő” (a biológiai nemmel ellentétesnek érzett nem megerősítése) orvosi beavatkozások.

Mint írják: Cody Miller Pyke orvos azt vallotta a texasi szenátus előtt, hogy „a 18 év alatti gyermekeket ebben az országban nem lehet átműteni. Nincs egy árva eset sem.” Ugyanezen az állásponton volt Louis Apel, az amerikai gyermekorvos szövetség helyi vezetője, és Jessica Zwiener endokrinológus is, aki úgy fogalmazott: „senki nem nyúl a gyermekek nemiszervéhez. Nincs műtét, amit kiskorúakon hajtanak végre.”

Azonban mind tévednek (akárcsak a Lakmusz.hu 2022 elején). A World Professional Association for Transgender Health (WPATH) nevű érdekvédő szervezet, ami a témában szaktekintélynek számít, az útmutatója nyolcadik kiadásában mind a mell-eltávolítást, mind a nemiszervek átműtését sztenderd eljárásnak tekinti a nemi identitászavaros kiskorúak esetében. 2022 októberében a Reuters egy oknyomozó riportja úgy találta:

az Egyesült Államokban 2019-2021 között 56 13-17 éves, nemi diszfóriás kamasz gyereken hajtottak végre nemiszerv-átműtést, például vaginoplasztikát

– azaz alakították át fiú nemiszervüket látszólagos vaginává. S ezek csak az egészségbiztosítás által állt esetek.

Egy 2017-es kutatás úgy találta, hogy a WPATH-tal kapcsolatban álló sebészek számára „a kor csak egy szám”, és egyre több, vaginoplasztikára jelentkező gyermekről számolnak be. Joe Biden kormányzatának egészségügyi minisztériuma (Department of Health and Human Services) is azt írja egy hivatalos dokumentumban (Gender Affirming Care and Young People), hogy a kettős mell-eltávolítás és a nemiszervek átműtése „tipikusan bevett eljárások felnőttkorban, és eseti jelleggel kamaszkorban”.

Ha valaki elhanyagolható számnak tartaná a City Journal által hozott számokat: az ilyen beavatkozáson átesett kiskorúak száma 2019-2021 közt több, mint ahányan iskolai lövöldözésnek estek áldozatul évente. 

2022 szeptemberében a The Telegraph oknyomozó riportban leplezte le a Mermaids nevű, 1995 óta létező, brit transz ifjúsági szervezetet, azzal vádolva azt, hogy szülői beleegyezés nélkül is vállal mell-eltávolítást kiskorú lányok számára. A lap egy munkatársa 14 éves lánynak (Kai) adta ki magát, és levélváltásba kezdett a Mermaids-zal. A Telegraph szerint a Mermaids nem akarta kivizsgálni „Kai” piszchológiai helyzetét, és arra sem kérte, hogy szerezzen szülői beleegyezést; „Kai” azt írta a szervezetnek, hogy szülei ellenségesek „transz” identitásával kapcsolatban.

A City Journal a figyelmet: Amerikában meredeken nő a mell-levételen átesők száma, ami azt jelenti, hogy 2013-2020 között 13-szorosára növekedett a számuk (ami évi 50-100 százalékos növekedést jelent). A mell-eltávolításon átesett amerikai kamasz lányok becsült száma félezer körül van. A genderpárti kutatók által publikált adatok alapján már 12 éves korban is elvégzik a műtétet. Laura Kuper, a WPATH útmutatójának egyik szerzője például amellett érvel, hogy

a fekete lányok esetében már 10-11 éves korban elérhetőnek kellene lennie a mell-levétel lehetőségének.

Tudnunk kell, hogy nem igaz, hogy a „transz identitás” veleszületett, s főleg nem igaz, hogy már kisgyermekkorban stabil. A nemi identitászavaros gyermekek túlnyomó többsége a kutatások szerint korakamasz korára spontán kinövi ezt, és minden probléma nélkül elfogadja saját (biológiai) nemét. Azaz szigorú értelemben véve nem léteznek „transz” gyermekek. 

Az az állítás sem igaz, hogy a „transz” gyermekek közt nagyobb az öngyilkossági arányszám, és ha nem kapnak „megerősítést” (abban, hogy „valódi” nemük ellenkező a testük nemével), akkor fennáll az öngyilkosság veszélye. A City Journal felidézi: az Egyesült Királyságban 2010-2020 között a genderklinikákra utalt gyermekek esetében ugyanannyi volt a kezelést nem kapók közt az öngyilkosságok aránya, mint azok között, akik kaptak kezelést. Egy 2011-es svéd tanulmány azt mutatta ki, hogy harminc évvel a nemváltó műtét után a transzneműek körében még mindig 19-szer magasabb volt az öngyilkosságok aránya, mint a teljes népességben. A kutatások szerint

a hormonkezelés sem teszi kevésbé valószínűvé a transzneműek körében elkövetett öngyilkosságokat.

A nyugaton, főleg Amerikában és az amerikai iskolákban bevett gyakorlat az, hogy első a társadalmi átmenet, akár négy éves kortól, amikor a nemi identitászavaros gyermeket ellenkező neműként kezelik, mint a biológiai neme. Ezt követi a jogi átmenet, azaz új hivatalos dokumentumokat kap az illető. Kamaszkor előtt jönnek a pubertásgátlók, melyeknek súlyos mellékhatásaik lehetnek (csontritkulás, stb.), ezután a hormonkezelés, és végül 18 éves kor felett a nemváltónak nevezett műtét. Ugyan a szakmában bevettnek számító holland protokoll nem javasolta a kamaszkor előtt állók társadalmi átmenetét, Amerikában ennél jóval liberálisabb gyakorlat honosodott meg, annak ellenére, hogy mára a holland protokoll is túl megengedőnek bizonyult.

A nemváltó műtét lényege a nemiszervek átműtése, így mivel Amerikában már bekerült ez az érdekvédő szervezetek javaslataiba kiskorúakra is vonatkoztatva, és végeznek is kiskorúakon mell-levételt, illetve nemiszerv-átműtést, mondhatjuk, hogy végeznek nemváltó műtétet (habár az szigorú értelemben lehetetlen, a beavatkozás csak látszólag kreál ellenkező nemű embert a páciensből, így valójában csonkításról, valamint maszkulinizált lányokról és feminizált fiúkról beszélhetünk).
Nem igaz tehát az az állítás, hogy nyugaton nem végeznek nemváltó orvosi műtétet kiskorúakon,

mivel a mell-levétel és a nemiszervek átműtése – főleg pubertásblokkolás és hormonkezelés után – az orvosi nemváltás lényegének tekinthetőek.

Az viszont bizonyos, hogy nemváltó műtétnek nevezzük vagy sem (mondhatnánk: a műtét egy spektrum), Amerikában végeznek kiskorúakon a nemváltás részeként durva orvosi beavatkozást – mely beavatkozások eredménye visszafordíthatatlan, tehát „visszaműteni” már nem lehet azt, aki ilyenen átesett, akkor sem, ha megbánja. Márpedig a megbánók (detranzícionálók) egyre többen vannak.

Emellett a Parents Defending Education nem teljes körű felmérése szerint az Egyesült Államokban jelenleg több mint 9000 iskola nem hajlandó információkat kiadni a szülőknek gyermekük nemi identitásáról és nemi irányultságáról; ebbe a 9000 iskolába több mint 5,1 millió gyerek jár.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések