Egy 2014-ben történt eseteről beszélt a politikus a Hír TV-nek.
A
Jobbik zsidó származása miatt nem engedte, hogy képviselőjelöltként
induljon a 2014-es választásokon – árulta el a a Hír TV-nek adott
interjúban a politikus. A pártból már kilépett politkus állítása szerint
azzal magyarázták a döntést, hogy
„nem fordulhat elő még egy Szegedi Csanádhoz hasonló eset”.
Mint ismert, a Jobbik európai parlamenti képviselőjéről szintén kiderült, hogy zsidó származású, a pártban kialakult konfliktus miatt pedig később ott kellett hagynia a szervezetet.
A
Hír TV információi szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok
jelenlegi elnöke is tudott a Jakab Pétert érintő esetről – írta a Magyar
Nemzet.
A lap emlékeztetett, hogy a párt jelenlegi elnöke
2012-ben még nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, és listázta volna a
zsidókat. Állítása szerint azonban már bocsánatot kért, és azóta
megváltozott, sőt korábbi saját véleményétől is elhatárolódott.
0 Megjegyzések