Hirdessen itt

Jakab csaja, a Mamuszos még mindig ott van a Jobbik-alapítvány vezetésében


Dobrev Klára pedig már társelnöke a DK-alapítványnak.

Míg Molnár Enikő még mindig kuratóriumi tag a Jobbik pártalapítványában, Dobrev Klára valósággal elfoglalta a DK-ét, amelyben korábban semmiféle tisztsége nem volt – írja a Magyar Nemzet. Korábban a Jobbik Molnár Enikőt több jogkörétől megfosztotta, ennek ellenére a pártalapítvány honlapján feltüntetett adatok szerint

Molnár még mindig kuratóriumi tag.

A volt kabinetfőnök 2020 óta kuratóriumi tagja a párt alapítványának, megbízatása elvileg 2025-ben járhat le, de a lap szerint mivel „a megszűnés tényleges időpontja nincs bejegyezve”, így a Jobbik megváltoztathatná a kuratórium összetételét. Ettől függetlenül mégis úgy tűnik, erre nem fog sor kerülni, hiszen a bírósági nyilvántartásban nincs bejegyezve folyamatban lévő eljárás.

A DK pártalapítványa

Ezzel párhuzamosan éppen ellentétes folyamatokat figyelhetünk meg a DK pártalapítványánál, amit Dobrev Klára valósággal elfoglalt úgy, hogy abban korábban semmiféle tisztséget nem töltött be. 

A lap közölte, hogy a 2020. júliusi adatok szerint az Új Köztársaságért Alapítvány vezetője, elnöke egy személyben Niedermüller Péter volt, megbízása pedig 2025. március 16-ig szólt. Az alapítvány kuratóriumát ekkor még Niedermüller mellett Arató Gergely és Sebián-Petrovszki László alkotta, megbízásuk úgyszintén 2025 márciusáig szólt. 

Tavaly szeptemberben azonban hirtelen megváltozott az Új Köztársaságért Alapítvány vezetőinek összetétele, amelyben Gyurcsány Ferenc feleségének előkelő szerep jutott.

Sebián-Petrovszki László mellett immár Dobrev Klára az alapítvány egyik társelnöke, de tagja a kuratóriumnak is.

A lap közölte, hogy az ellentétes folyamatoktól függetlenül a két pártalapítványban ugyanakkor közös pont, hogy azokban az Állami Számveszőszék (ÁSZ) legutóbbi, tavaly júniusban közzétett vizsgálata törvénysértéseket állapított meg. „A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt (PMP) által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint Demokratikus Koalíció (DK) által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019–2020 évekre

nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást,

a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára” – írta közleményében az ÁSZ.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések