A demokrata politikus Bidenről, Trumpról és Putyinról is kifejtette a véleményét.
A
2016-os amerikai elnökválasztáson a demokratákat képviselő Hillary
Clinton az RTE Late Night Show című műsorának adott interjút, amelyben
elmondta: teljes mellszélességgel Joe Biden mögött áll a következő
elnökválasztáson. Hozzátette, szerinte az emberek nem értékelik eléggé
mindazt, amit Biden eddig elért.
Donald Trumppal kapcsolatban
kijelentette, hogy sem személyes, sem politikai okokból nem örül a
korábbi elnök elleni vádemelésnek, ugyanakkor nem rejtette véka alá
véleményét egykori riválisáról:
„Szomorú képet fest az országunkról és a demokráciánkról, hogy valaki az ő hozzáállásával, viselkedésével, meggyőződésével és múltjával újraindulhat az elnökválasztáson"
– jelentette ki.
Hozzátette, szerinte, ha most lenne a választás, a republikánusok a történtek ellenére is Trumpot indítanák.
Ezt
követően Vlagyimir Putyinról is kifejtette véleményét. Az orosz elnököt
„megrögzött nőgyűlölőnek” és „hidegvérű gyilkosnak” tartja. Elárulta,
„a kezdetektől fogva nagyon szkeptikus voltam vele kapcsolatban, amit ő (Putyin) meg is érzett, és mindent megtett, hogy ne legyen belőlem elnök".
Arra a kérdésre, hogy tett-e valamit Putyin azért, hogy ne lehessen elnök, Clinton azt válaszolta: „Tudjuk, hogy tett”.
0 Megjegyzések