Hirdessen itt

Háziőrizetbe kerül át Pier Antonio Panzeri volt EP-képviselő


Egy brüsszeli bíróság csütörtökön elrendelte a korrupciós botrányban érintett Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista európai parlamenti (EP) képviselő házőrizetbe helyezését – közölte Laurent Kennes, a lombardiai politikus jogi képviselője. 

Panzerit december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok. Az olasz sajtó szerint hamarosan elengedik Saint-Gilles börtönéből. Az olasz politikusnak a továbbiakban brüsszeli otthonában kell tartózkodnia, lábán pedig elektronikus bilincset kell viselnie. Panzeri január végén vádalkut kötött a nyomozókkal, aminek keretében egyéves börtönbüntetésben sikerült megállapodnia a bírósággal. Korábban azt vallotta, hogy

120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Marc Tarabella belga EP-képviselőnek “a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért”.

A görög szocialista Eva Kailit és három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. A volt alelnök szintén letartóztatott élettársa, az olasz Francesco Giorgi később beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelynek segítségével Marokkó és Katar megpróbálta befolyásolni az EP döntéseit.

Az ügyben eddig öt ember ellen emeltek vádat: Eva Kaili, Marc Tarabella és Francesco Giorgi mellett Pier Antonio Panzeri a negyedik, aki korábban EP-képviselői munkája mellett a Fight Impunity (Le a mentelmi joggal) nevű civil szervezet alapító-elnöke is volt, az ötödik pedig Niccolo Figa-Talamanca lobbista, a No Peace Without Justice (Nincs béke igazság nélkül) nevű civil szervezet igazgatója.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések