Hirdessen itt

Alkoholra vett be nyugtatót, aztán egy mosatlan kés miatt halálra szúrta a feleségét


Jogerősen tíz év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az újfehértói T. Lászlót, aki tavaly nyáron megölte a 48 éves feleségét egy mosatlan kés miatt.


Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűnösségét beismerő férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A férfi az ominózus nap is alkoholt ivott, amire nyugtatót vett be. Amikor a felesége hazaért otthonukba, vita alakult ki közöttük a férfi ittassága miatt, majd a nő számonkérte a férjét, hogy miért nem mosta el az általa használt konyhakést.

A férfi ekkor a vita hevében kivette a nő kezéből a 23,5 cm pengehosszúságú konyhakést, majd többször is megszúrta és megvágta vele az asszonyt, és kocsival elmenekült a helyszínről. Az elkövetőt a rendőrök másnap hajnalban elfogták, és őrizetbe vették.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatása során, és azt mondta, hogy válófélben voltak a nejével, több konfliktus volt közöttük, ezúttal is összeszólalkoztak, és a vita hevében többször is megszúrta egy konyhakéssel.

A férfi a Nyíregyházi Törvényszéken tartott előkészítő ülésen is beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság tíz évre ítélte azzal, hogy feltételesen sem engedhető szabadlábra.

Az ügyészség súlyosításért a terhelt és védője pedig enyhítésért fellebbezett az ítélet után. Az elkövető nem volt jelen a mai másodfokú tárgyaláson, a táblabíróság pedig helybenhagyta az ítéletet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések