A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Fertő tónál kezdett el lövöldözni egy 69 éves biztonsági őr mert összeveszett a horgászokkal


Lövésekkel próbált elijeszteni horgászokat egy vagyonőr a Fertő tónál – írták egy Fertő tavi közösségimédia-csoportba. A bejegyzésből az derült ki, hogy az eset április 23-án történt, amikor az éjszakai horgászatról visszaindultak a Virágosmajori kikötőbe. 

Ahogy a csatorna torkolatába beértünk, a két biztonsági őr kiabálva, majd két figyelmeztető lövést leadva szerette volna megtiltani, hogy a csatornát használjuk, mondván, az építési terület. Mire mi megálltunk – mert a két lövés után eléggé megijedtünk –, ők közelebb jöttek, és követelőzve kérték az adatainkat.

„Elmondásuk szerint jogtalanul használtunk egy olyan csatornát, amely nem is az ő területükhöz tartozik. Egy nagyobb szóváltás után megkérdeztük, hogy ők milyen jogon használnak fegyvert, mire az a válasz érkezett, hogy neki ehhez joga van”

– írták az esetről.

Ezt követően a horgászok értesítették a rendőrséget. Elmondásuk szerint az őrök ekkor már nem tartották olyan fontosnak, hogy intézkedjenek velük szemben, és sietve távoztak.

A Magyar Hang a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult információért. A rendőrség megerősítette a történteket, és azt közölték, hogy április 23-án 8 óra körül érkezett hozzájuk a bejelentés, amely szerint a Fertő tó Virágosmajori csatornájánál három horgász a parton lévő építési terület két vagyonőrével szóváltásba keveredett, majd az egyik őr a levegőbe lőtt az egyébként jogszerűen birtokolt gázfegyverével.

A Soproni Rendőrkapitányság az ügyben gáz- és riasztófegyver használatára vonatkozó szabályok megsértése miatt egy 69 éves soproni férfival szemben szabálysértési eljárást indított.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések