A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Workshop tehetséges zenészeknek


Világszínvonalú művészektől tanulnak a Snétberger MasterClass diákjai


Nemzetközileg elismert hazai és külföldi előadók, David Friedman, Farkas Róbert és Balázs Ádám tartanak workshopokat a Snétberger MasterClass Program diákjai számára – közölte a Nemzeti Tehetség Program kedden az MTI-vel.

A tavaly útjára indult Snétberger MasterClass Program célja, hogy szakmai fejlődésükben további támogatást nyújtson azoknak a diákoknak, akik már sikeresen elvégezték az alapprogramot. Az emelt szintű képzés, amely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Nemzeti Tehetség Központ és a Snétberger Alapítvány szervezésében valósul meg, a zenei kompetenciák továbbfejlesztése mellett az előadóművészettel kapcsolatos személyes és kommunikációs készségek fejlesztésére, valamint a zeneipari ismeretek bővítésére is fókuszál – olvasható a közleményben.

Az előadók között van David Friedman amerikai zeneszerző, jazzoktató, marimbista és vibrafonos, akit a vibrafon hangszer történetének egyik legnagyobb hatású zenészeként tartanak számon. Olyan különböző zenei személyiségekkel dolgozott együtt, mint Leonard Bernstein, Luciano Berio, Bobby McFerrin, Wayne Shorter és Yoko Ono. A berlini Művészeti Egyetem jazzprogramjának alapítója Európában, Észak-Amerikában és Japánban tart mesterkurzusokat, március elején pedig a budapesti Snétberger Stúdióban tanulhattak tőle a diákok. Az egynapos workshop részeként az improvizáció fortélyairól oktatta a MasterClass-hallgatókat.

A Snétberger Program kamarazenekarának szintén március elején a nemzetközileg elismert magyar karmester, Farkas Róbert tartott workshopot. A művész 2015 óta a Budapesti Fesztiválzenekarnál dolgozik együtt Fischer Ivánnal. Pályafutása során több hazai és külföldi zenekarral működött együtt, egyebek mellett a Berliner Symphonikerrel, a Luzern Festivalstringsszel és a Philharmonisches Kammerorchester Wernigerodéval – írják.

Az összegzés felidézi, hogy a fiatalok a workshop mellett a világ tíz legjobb zenekara között számontartott Budapesti Fesztiválzenekar egyik próbájára is ellátogathattak, ahol megtapasztalhatták, hogyan is működik az innovatív koncertjeiről világszerte híres zenekar.

A Snétberger MasterClass fontos eleme, hogy bemutassa a diákoknak a zeneipar különböző területeit, ezért március végén Felsőörsön Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm zeneszerzője ad betekintést szakmájába. A magyarországi filmzeneszerzés egyik elismert alakja Amerikában kezdte pályafutását, ahol nagy szakmai tapasztalatra tett szert olyan vállalatoknál, mint az HBO. Nevéhez több film és televíziós műsor zenéje köthető, például az Oscar-jelölt Testről és lélekről című film zenéje is – áll a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések