Hirdessen itt

Ukrán férfi késelt meg egy nőt a balinkai munkásszállón


A Fejér vármegyei rendőrök őrizetbe vettek egy 41 éves ukrán férfit, aki lakótársával italozott, majd vita közben bántalmazta és megszúrta a nőt.


Balinkai munkásszállóban történt dulakodás és késelés helyszínre kértek rendőri segítséget 2023. március 8-án 0 óra utáni percekben. A kiérkező egyenruhások megállapították, hogy a szálló egyik szobájában életvitelszerűen tartózkodó 41 éves férfi és 36 éves nő közös italozást követően egymással szóváltásba keveredett, majd tettlegességig fajult a nézeteltérés - írja a Police.hu.

A nyomozás jelenlegi adatai, illetve az elsődleges orvosi vélemény szerint a 36 éves asszony súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés körülményeire figyelemmel akár halállal is végződhetett volna az esemény.

A nyomozók a 41 éves férfit - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések