Jelentős fejlődést hozhatna a régióba fejlesztés
Szerbiának jelenleg hét nemzetközi- és huszonhat egyéb, kis repülőtere van. A tervek szerint 2035-ig négy új épülne a Vajdaságban.
Csenej, Versec, Szabadka és Nagykikinda is légikikötőt kaphat 2035-ig – írta meg hétfőn a Szabad Magyar Szó. Mint olvasható, Szerbiának jelenleg hét nemzetközi- és huszonhat apróbb ilyen létesítménye van. A Vajdaság Autonóm Tartomány Területrendezési Terve szerint az érintett települések határában a kisebb légitársaságok charterjáratai landolhatnának.
A projekt két részből áll. Az első szakaszban az Újvidék – Csenej polgári repülőtér kialakítása, valamint a verseci rekonstrukciója és kiegészítése várható. A második szakaszban, azaz 2025 után Pancsova és Nagybecskerek következne a sorban.
Habár Kikindának már van egy kisebb reptere, az inkább sport- és mezőgazdasági célokat szolgál, így az illetékesek ide is szánnak egy újabb komplexumot. A hivatalos tervek szerint Kikindán 54,24 hektáron egy ezerkétszáz méter hosszú és harminc méter széles kifutópálya létesülne. Mindezt a várostól délnyugatra, Basahíd közelébe szánják.
Mindezen túl a lap szerint Belgrád is újabb repülőteret kap.
0 Megjegyzések