A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Történeti és műemléki kincsek kerültek elő a veszprémi várnegyed megújítása során


Korábban nem ismert barokk csatornarendszert, falfestéseket, középkori várfalszakaszokat és befalazott kemencéket is találtak a veszprémi várnegyed folyamatban lévő, 2025-ig tartó megújítása során. A beruházásnak köszönhetően 18 műemléki épület újul meg Veszprém óvárosában – közölte a veszprémi főegyházmegye múzeumának igazgatója.


Nagy Veronika elmondta, hogy a földmunkák során számos érme is előkerült, a legkorábbi az Árpád-korból származik, a legkésőbbi pedig a 19. századból. Ezen kívül korabeli használati tárgyak, üveg- és kerámia edények, kályhacsempe-töredékek kerültek felszínre.     

Minden feltárt értéket szeretnének megőrizni, köztük az épületek korabeli berendezési tárgyait is, a festményeket, bútorokat, és a cserépkályhát – tette hozzá.

Szavai szerint a feltárt értékeket a május 12-én induló és az év végéig tartó Work In Progress 2023 (WIP '23) programsorozat keretében szeretnék a látogatók elé tárni. A programnak köszönhetően az épületek és műtárgyak a kivitelezés különböző fázisaiban tekinthetők meg.

Az érdeklődők a kulisszák mögé tekintve, a munkálatok közben ismerhetik meg a helyszíneket.

Láthatnak majd egyebek mellett régészeti kutatást, valamint megismerkedhetnek a restaurálás mesterfogásaival is. Húsvétkor a liturgikus eseményeket már a megújult Szent Mihály Főszékesegyházban tartják meg. Májustól pedig ismét látogatható lesz több épület is, köztük az egykori várhegyi életet bemutató Biró-Giczey Ház, a látogatóközpontként működő Körmendy Ház és az Érseki Palota egyes terei, valamint elkészül valamennyi megújításban érintett épület tetőszerkezete és homlokzata – fűzte hozzá Nagy Veronika.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések