Hirdessen itt

Országos Mentőszolgálat: Jól működik az új ügyeleti rendszer


Az ügyeleti alapellátást már három vármegyében is az új, egységes rendszer biztosítja a betegeknek 

Az első nap tapasztalatai alapján jól működik az új ügyeleti rendszer Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az ügyeleti alapellátást Hajdú-Bihar vármegye után 2023. március 1-jétől Győr-Moson-Sopron vármegyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is az új, egységes rendszer biztosítja a betegeknek.

Az első napon a két vármegye 21 telephelyén 16 óra és 22 óra között – vagyis a háziorvosi ügyeleti időszakban – 139 beteget láttak el, ami átlagosan helyenként és óránként egy ellátást jelentett – közölte. Hozzátette: éjszaka (22 és 8 óra között) a sürgősségi ügyeletek 25 betegellátást végeztek, telephelyekre bontva átlagosan 2,77 eset volt a 10 óra alatt.

Győrfi Pál a részletes adatokat ismertetve arról is beszámolt, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében 51 ellátási esemény volt az első napon, ezek közül hét beteget láttak el a 22 óra utáni időszakban. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 113 ellátási esemény volt – folytatta a szóvivő, megjegyezve: 16 és 22 óra között 95 beteget láttak el a vármegyében, 22 óra után pedig 18-at. A tájékoztatás szerint Hajdú-Bihar vármegyében 57 ellátási esemény volt, amelyek közül tíz beteg ellátása történt az éjszakai idősávban.

A közleményben a szóvivő kitért arra is, hogy a három vármegyében több mint 470 telefonhívás érkezett a 1830-as ügyeleti számra az elmúlt 24 órában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések