Hirdessen itt

Megkéselte társát egy román idénymunkás egy Csongrád-Csanád vármegyei tanyán


A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a román férfivel szemben, aki tavaly áprilisban szúrta hasba a sértettet és vett el tőle 8000 forintot.


A vádirat szerint az egyaránt román állampolgárságú vádlott és a sértett idénymunkásként dolgoztak az egyik megyebeli falu tanyavilágában.

Tavaly április 24-én a koradélutáni órákban mindketten nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak alkalmi ismerősüknél, majd kerékpárjukat tolva egy dűlőúton hazafelé indultak. Útközben a vádlott elővett egy pillangókést és azzal megfenyegette a sértettet, hogyha nem ad neki pénzt, akkor kiveszi a szívét.

A sértett a fenyegetés hatására átadott 1000 forintot, de a vádlott meglátta,  hogy a pénztárjában még van pénz. Ezt követően a vádlott egy hirtelen mozdulattal hason szúrta sértettet, aki ennek hatására elesett és eszméletét vesztette. A vádlott ezt kihasználva a pénztárcából elvett még további 7000 forintot, majd a helyszínről eltekert. Az életveszélyes állapotban levő sértettet a mentők sürgősségi kezelésre kórházba szállították.

Az ügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések