A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A világ lakosságának több mint fele lesz túlsúlyos 2035-ig


Különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között 

Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – írta friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation).

A jelentés szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között.

Louise Baur, a szövetség elnöke „egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy ne romoljon tovább a helyzet. Közleményében azt írta: különösen aggasztó, hogy a gyerekek és a kamaszok körében nő a leggyorsabban az elhízottak aránya.

A jelentés megállapította, hogy 2035-re a gyermekkori elhízás a 2020-as számokhoz képest több mint kétszer annyi kiskorút, azaz 208 millió fiút és 175 millió lányt érinthet.

A túlsúlyossággal összefüggő betegségek jelentős többletterhet róhatnak a társadalomra: 2035-ig évente több mint négybillió dollárt, a globális GDP három százalékát kényszerülhetnek erre fordítani az érintett országok – mutattak rá a szerzők.

Hozzátették: úgy gondolják, hogy a megelőzéshez az elhízás társadalmi, környezeti és biológiai tényezőit kell középpontba állítani.

A jelentés a testtömeg és a testmagasság négyzetének hányadosaként meghatározott testtömegindexet (BMI) vette alapul értékeléséhez. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 25-nél nagyobb BMI-vel rendelkezők a túlsúlyos, míg a 30 feletti BMI-vel rendelkezők az elhízott kategóriába esnek. 2020-ban a Föld lakosságának 38 százaléka, azaz 2,6 milliárd ember esett ezekbe a kategóriába.

A világszövetség szerint leginkább az alacsony, valamint a közepes jövedelmű ázsiai és afrikai országokban jelent majd problémát az elhízás a következő években.

Az adatokat a következő héten az ENSZ döntéshozóival és tagállamaival is ismertetik.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések