A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Mátraverebélyi néni nem ijedt meg a támadótól: kettétörte a légpuskáját


A támadáshoz képest négy órán belül elfogták azt a férfit, aki egy légfegyverrel akart kirabolni egy idős nőt Kányáson.


A rendőrségre március 16-án 20 óra 39 perckor érkezett bejelentés arról,

hogy Mátraverebély-Kányás településen élő idős nő lakásába egy maszkot viselő férfi betört és egy fegyverrel pénzt követelt tőle.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai kezdtek nyomozni az ügyben.  Kiderült, hogy a férfi úgy jutott be az épületbe, hogy egy fogóval levágta a hátsó ajtó biztonsági láncát.

Az asszony erre a zajra felriadt és a hátsó terasz felé indult, ahol szembe találta magát a fekete ruhás, maszkot viselő férfivel.

A nyugdíjas azt mondta, a betörő egy fegyvert tartott a kezében, amiről később kiderült, hogy légfegyver, amit ráfogott a bottal közlekedő, idős asszonyra.

Pénzt követelt tőle. Az áldozat közölte, hogy nem tud neki adni, de nem ijedt meg. Hirtelen ráfogott a fegyver csövére, ami ettől letört. Az áldozat segítségért kiabált, amitől a férfi megijedt és elszaladt.

A rendőr-főkapitányság munkatársai és a bátonyterenyei rendőrök négy órán belül beazonosították és a lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves kányási lakost, akit fegyveresen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A férfi beismerő vallomást tett.

Az asszonynál tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a lánc levágásához használt csípőfogót és a maszkot is.

 A légfegyvert is megtalálták és lefoglalták, aztán megállapították, hogy műanyag alkatrésze hiányos. A fiatal támadót a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések