Röviddel az eset után fülön is csípték az elkövetőket.
Bódi Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő tavaly a közgyűléseken többször is felhívta a figyelmet, hogy Felnémeten több alkalommal is betörést kíséreltek meg, illetve autókat is feltörtek. Arra kérte a rendőrséget, hogy fokozottan ellenőrizzék a városrészt, illetve a helyieket nagyobb figyelemre intette.
Múlt hét csütörtökön arról adott hírt, hogy ismét hasonló esetek történnek Felnémeten. Aznap reggel telefonon hívták, hogy az éjszaka folyamán több helyen ismét voltak lopások, autófeltörések és rongálások, úgy tudja, akkumulátorokat, autóhifiket, szerszámokat tulajdonítottak el ismeretlenek, valamint gumiabroncsokat szúrtak ki, járműveket próbáltak meg elvinni. Arról is beszámolt akkor, hogy úgy tudja, a rendőrség azonnal megkezdte az esetek felderítését. Most portálunknak azt mondta, arról van tudomása, hogy a rendőrség el is fogta a vélt tetteseket.
– Ugyanakkor sajnos úgy tudom, nem tartották benn őket, ez pedig szerintem lehetőség az ismételt bűnelkövetésre. Emiatt nagyon kérek mindenkit, hogy ne hagyjanak értékeket az autókban, vagy olyan belátható udvarokon, ahonnan a rossz szándékú illetők könnyen elvihetik azokat! Járjunk nyitott szemmel! Bármi szokatlant tapasztalunk azonnal jelezzük a 112-es segélyhívón! Ne hagyjuk magunkat, ne hagyjuk egymást! – kérte Felnémet önkormányzati képviselője.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól is érdeklődtünk a felnémeti esetekről, nem csak a mostaniakról, hanem a hasonló esetekről és a megelőzésükről is.
Felhívták a figyelmet, hogy korábban már beszámoltak az esetről. Az Egri Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egri és egy kápolnai lakos ellen, akik idén február 8-án 18 óra és február 9-én 5 óra 30 perc között egy egri utcában parkoló autó motorteréből ellopták az akkumulátort.
A rendőrök a bejelentést követen néhány órán belül azonosították, majd a helyszín közelében elfogták a bűntény elkövetésével gyanúsítható három férfit, akiket kihallgattak. Továbbá megtalálták és lefoglalták az ellopott akkumulátort is, amit addigra a gyanúsítottak beszereltek egy másik autóba. A 21 éves Cs. Ivánról az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban több vagyon elleni bűncselekményt követett el Egerben, ezért őt a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Felhívták a figyelmet, hogy a gépjárműlopás és a gépkocsifeltörés jó eséllyel megelőzhető, amennyiben betartanak néhány óvintézkedést.
– Gépkocsiját mindig gondosan zárja be, akkor is, ha a saját udvarán parkol, vagy csak néhány pillanatra kell „beugrania” valahová. Különösen nagy a csábítás az elkövetőknek, ha a gépkocsi ablaka le van húzva vagy az ajtaja nincs zárva – írják. Hozzátették, nem célszerű a gépkocsit járó motorral, nyitva hagyni, még néhány pillanatra sem. A rendőrség kéri, hogy a polgárok figyeljenek értékeikre. Januárban ugyanis sokadszor történt olyan eset, ahol a tulajdonos nem zárta be a háza ajtaját és emiatt tőle különböző szerszámokat és egyéb értékeket tulajdonítottak el.
0 Megjegyzések