Ha kiderül, hogy valaki üzletszerűen követ el bűncselekményt, akkor megszüntetik a szabálysértési eljárást ellene, és átteszik az ügyét az illetékes nyomozó hatósághoz.
Megalapozottan szüntették meg a szabálysértési eljárást azzal a 30 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel Hevesen két üzletből három alkalommal lopott szeszes italokat, valamint illatszereket, alkalmanként húszezer forintot meghaladó értékben - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
Ugyanígy törvényes volt az a döntés is, amivel egy 20, és egy 23 éves nő szabálysértési ügyeit tették át nyomozásra. Ezek a tolvajok tavaly novemberben és idén januárban nem csak kisebb bolti lopásokat követtek el együtt, hanem közösen még egy harmincezer forint értékű telefont is elloptak egy ismerősüktől.
Gyakori, hogy a már megindított szabálysértési eljárásban derül fény arra, hogy az elkövető üzletszerűen valósította meg a cselekményeit. Ilyenkor a rendőrség megszünteti az illetővel szemben a szabálysértési eljárást és az ügyet átteszi az illetékes nyomozó hatósághoz, ami vagy egy másik rendőrkapitányság, vagy az adott rendőrkapitányság egy másik osztálya. A nyomozás befejeztével azután a bűnügyek az ügyészségre, majd onnan – vádemelés esetén – a bíróságra kerülnek.
Az üzletszerű elkövetés egyre többször fordul elő Heves vármegye egyes régióiban. A Hevesi Rendőrkapitányság szabálysértési hatóságának többször is az eljárás megszüntetéséről és az ügy áttételéről kellett határozatot hoznia az elmúlt hónapban. Ezeknek a határozatoknak a törvényességét minden esetben az ügyészség ellenőrzi - tette hozzá a szakember.
0 Megjegyzések