A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Még nem a vb-selejtezőre készül a női kézilabda-válogatott


A selejtező első meccsét április 8-án idegenben, a visszavágót 12-én Érden játsszák a magyarok.  

Még nem az áprilisi, Izland elleni világbajnoki selejtezőre készül a Telkiben edzőtáborozó magyar női kézilabda-válogatott.

„Ezen a héten a legfontosabb dolog, hogy értsük meg, mit akarunk, és hová akarunk eljutni. Utána jön a két felkészülési mérkőzés, amelyen meg kell mutatnunk, ebben a három napban mit sikerült elsajátítanunk annak érdekében, hogy posztonként és csapatként eredményesebbek legyünk” – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A csapat péntek este Ludwigsburgban a házigazda németekkel, szombaton pedig Heidelbergben a lengyelekkel játszik edzőmeccset, sőt a németekkel már abban is megállapodtak, hogy novemberben ismét találkoznak egymással.

„Vannak jó dolgaink, és vannak kevésbé jók. Saját magunkat elemezzük, és azt, hogy mik a visszatérő hibák védekezésben és támadásban, amelyeket biztosan javítanunk kell”

– magyarázta az edző, aki kiemelte, hogy a Telkiben töltött napok folyamán is sokat videóznak a játékosokkal.

Hozzátette, az izlandiakkal még nem nagyon foglalkoznak, mert a vb-selejtező sorsolása után megnézte őket, tudja, milyen erőt képviselnek, de ezen a héten még nincs róluk szó. A selejtező első meccsét április 8-án idegenben, a visszavágót 12-én Érden játsszák a magyarok.

A novemberi Európa-bajnokságon szerepelt keret tagjai közül ezúttal nem tagja a csapatnak Szemerey Zsófia, Tóth Eszter, Korsós Dorina és a sérült Hornyák Dóra. Újra meghívót kapott Papp Nikolett, Cirjenincs-Kovacsics Anikó, Szöllősi-Zácsik Szandra és Bíró Blanka, utóbbi visszakapta csapatkapitányi tisztségét. A kontinensviadalra sem utazott és most is hiányzik Planéta Szimonetta, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge és Tomori Zsuzsanna.

A kapitány elmondta, beszélt Planétával, aki úgy vélekedett, hogy sok lenne neki a hármas terhelés, vagyis a Debrecen bajnoki és Európa-liga-mérkőzései mellett a válogatott szereplés is. Golovin emlékeztetett, hogy a jobbátlövő a Győri Audi ETO KC elleni rangadón, majd a nemzetközi kupameccseken is nagyon komoly formában volt, utána viszont némi visszaesés következett, ami Planéta szerint a fáradtságnak volt betudható, vagyis neki sokkal több idő kell a regenerációhoz.

„Senki előtt nincs zárva az út, bármi megtörténhet”

– mondta az edző Tomori kapcsán, aki legutóbb 2021-ben a tokiói olimpián volt kerettag. Hozzátette, a védekezőspecialista tavaly azt mondta, neki is bőven elég a bajnoki szereplés és a Bajnokok Ligája, a válogatott már sok lenne.

Golovin leszögezte, hogy Hornyák Dóra súlyos térdsérülése miatt nem nagyon maradt több hármas védője a válogatottnak, ezért Papp Nikolett visszatért, mert eléggé stabilnak tűnik a teljesítménye Siófokon a bajnoki találkozókon és az Európa-ligában is.

„Csak dicsérni tudom őket, mert amit tudnak, azt mindig próbálják kihozni magukból. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, akkor inkább most jobb formában vannak, mint a novemberi Eb előtt” – vélekedett Golovin.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések