Hirdessen itt

Letartóztatták a bűnismétlő bonyhádi férfit


A Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették azt a 27 éves helyi férfit, aki az elmúlt időszakban rendszeresen követett el vagyon elleni bűncselekményeket a városban.


Az elmúlt év novemberében egy helyi férfi tett bejelentést, mert egy bonyhádi telephelyen tárolt autójából annak számos alkatrészét kiszerelte és ellopta valaki. Az eset kapcsán a bonyhádi rendőrök nyomozni kezdtek, és gyorsan azonosították a tolvajt, egy 27 éves hely lakost, aki az ellopott értékek nagy részét már eladta. A férfit ekkor gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetése miatt, a lopott holmiból jó néhány a „Méh-telepről” elő is került.

Nem sokkal később a férfival szemben garázdaság miatt is eljárás indult, amikor ittasan ment volt élettársának lakásához, és ordítozott, tört-zúzott, így akart bejutni az ingatlanba. A bíróság vele szemben ekkor távoltartást is elrendelt. A férfi ez év január elején pedig egy utcán parkoló autóból lopott el csaknem 15.000 forintot.

A 27 éves férfi ebben az évben legalább négy alkalommal lopott több helyi üzletből is. Az utolsó alkalommal – február 21-én – több tucatnyi csokoládét akart elemelni, amikor a bolt biztonsági őre megállította. Ez az eset volt az utolsó csepp a pohárban: a bonyhádi egyenruhások őrizetbe vették a korábbi ügyei miatt is jól ismert férfit. A tolvaj már többször ült börtönben, és nemrégiben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság hasonló bűncselekmények miatt.

A mostani eljárások vizsgálata a férfi fogva tartása mellett folytatódik tovább, mert a bíróság a mai napon letartóztatta – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések