Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Korda György az ujja köré csavarta Varga Juditot


Zúgott a Reptér, zengett a Mamma Maria, Korda György és Balázs Klári legnagyobb slágerei a hétvégén Mezőkövesden. A városban rendezték meg ugyanis a XVI. Polgári Estélyt, ahol a legendás házaspár volt a sztárvendég.


Az eseményt – a térség országgyűlési képviselőjeként – a Pénzügyminisztérium államtitkára, Tállai András hozta tető alá, az esemény fővédnökének pedig Varga Juditot kérte fel. Az igazságügyi miniszter jelenléte pedig igencsak meglepte Kordáékat!

– Már a színfalak mögött vártunk a fellépésre, amikor a műsorvezetők fővédnökként felkonferálták Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyt. Ettől még izgalmasabbá vált a koncert, hiszen nem mindennapos, hogy az ország egyik vezetője ott ül a nézőtéren és hallgatja a dalainkat – mesélte lapunknak Korda György.

Varga Judit aztán – akivel első ízben találkoztak – többszörösen meglepte őket.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.


– Az első egy rövid kis bejátszás volt, mielőtt Varga Judit színpadra jött, azon ugyanis a miniszter asszony hegedült, és nem is akárhogyan... Klárika és én ebből tudtuk meg, hogy abszolút zeneértő. A második, ami nagyon tetszett, ahogy a köszöntő beszédét mondta: szépen, érthetően, emberien. Klárika közben megjegyezte nekem, milyen elegáns és csinos a tárcavezető! Volt azután egy különleges, sokkal meghittebb része is a koncertnek, amikor elénekeltem az egyik legszebb és legnagyobb slágeremet, a Gyöngéden ölelj át című dalt. Azt mondtam, ezt most Varga Judit miniszter asszonynak küldöm. A koncert után pedig közös kép is készült vele, ami igazi megtiszteltetés számunkra – mesélte a legendás énekes, akit a fellépésen különösen meghatott egy dolog: amikor ugyanis a közönséget üdvözölte, elmondva, mennyire boldogok, hogy énekelhetnek nekik, a vendégek szinte egy emberként álltak fel az asztaluktól, majd a színpad elé tódulva válaszoltak: „szeretünk, Gyuri!”

A Gyöngéden ölelj át egyébként a klasszikus gengszterfilm, A keresztapa dallamaként vált világszerte ismertté, s Nino Rota híres témájára íródott. Korda György 1982-es Aranyalbumán jelent meg, a szövegét Váradi Zsuzsa írta. Ezt a dalt Korda minden fellépésén elénekli.

A Varga Judittal közös fotó egyébként felkerült az igazságügyi miniszter Facebook-oldalára. A Blikk tudomása szerint ő kérte a fényképet, ugyanis gyerekkora óta nagy rajongója Korda Györgynek és Balázs Klárinak.


A házaspárnak alkalma nyílt néhány szót is váltani a tárcavezetővel.

– Legnagyobb örömünkre Varga Judit elmondta, hogy ismeri és szereti a dalainkat, és jólesett neki, hogy az egyik legszebb Korda-számot neki énekeltem. Tállai András államtitkár úrral szintén készült fénykép, vele is beszélgettünk – mosolygott Korda György. – Ő említette, hogy ultijátékos, így tudja, hogy én kétszeres magyar bajnok vagyok. Megegyeztünk abban, ha meghív egy jó ultiversenyre, örömmel megyek majd újra Mezőkövesdre!

Korda fantasztikus, sikerekben gazdag karrierje során – amely, ahogy ő fogalmazott, „Isten és a közönség segítségével” 65. éve tart – természetesen számos ismert ember tette tiszteletét a a 84 esztendős művész koncertjein, többek között politikusok is.

– Az érdekes ebben az, hogy a pályám első négy évtizedében egyetlen politikus sem jött a fellépéseimre. Először a 40 éves művészi jubileumomon, 1998-ban a Vigadóban volt rá példa, amikor Kiss Péter akkori munkaügyi miniszter átadta nekem a köztársasági érdemérem kiskeresztjét. Aztán Lázár János, dr. Nyitrai Zsolt és dr. Láng Zsolt is megtisztelt minket, a koncertjeinket a jelenlétével, de egyszer Antall József előtt is színpadra léptünk. Nemrég pedig, hogy bővítsem a kört, a II. kerületben, ahol élünk, Őrsi Gergely polgármester is felkért egy előadásra minket, ahol aztán ő is jelen volt – sorolta az emlékezetes találkozásait Korda György.


Ha külföldre utaztak, éppen fordítva történt: Kordáék voltak például Elton John vagy Cher koncertjén, sőt, utóbbit Korda György fel is kérte egy közös fényképre.

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Pálos Trend üzenete…
A RÓZSADOMBI DIKTÁTUM KETTŐS ÜGYNÖK ZSIDÓ HÁZASPÁRJA a HM-es BOLSEVIK APA SZINTÉN ÜGYNÖK ORBÁN-KORMÁNYOS "LEÁNYKÁJÁVAL" ELÉG VISSZATASZÍTÓ 1 ÁLLÍTÓLAG SZABAD MAGYARORSZÁGON 2023-ban!!!