Hirdessen itt

Hollandiában egyre több etnikai személy válik “rendőri erőszak áldozatává”


Az etnikai kisebbségi háttérrel rendelkező férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel válnak “rendőrségi erőszak áldozatává” – írta a Dutchnews hírportál kedden a holland rendőrség által összeállított adatok friss elemzésére hivatkozva.


A holland rendvédelmi szervek adatait a Follow the Money nevű holland oknyomozó újságírással foglalkozó szervezet elemezte, és arra a következtetésre jutott, hogy a hatóságok által alkalmazott erőszakos cselekedetek 36 százaléka a kisebbségi hátterű személyeket érinti, miközben arányuk a teljes holland lakossághoz viszonyítva csupán 13 százalék.

Persze az ebből is látszó, egyértelmű adattal kicsit sem foglalkoztak, hogy arányaiban sokkal nagyobb a bűnözésre való hajlam az színesbőrűek között, hanem egy újabb BLM-hullámot keltenének vele életre.

Megjegyezték azt is, hogy korábbi kutatások kimutatták, a kisebbségiek aránya még magasabb az rendőri beavatkozás során elhunyt személyek esetében: 2016 és 2020 között 50 halálos áldozata volt rendőrségi erőszaknak, az elhunytak közül 23-an európai származásúak voltak. Mitch Henriquez, egy arubai férfi esete, aki rendőrségi erőszak következtében hunyt el 2015-ben egy hágai fesztiválon, szélesebb körű vitát váltott ki a nem fehér állampolgárokkal szembeni erőszak alkalmazásáról. A rendőrök közül kettőt 6 hónapos börtönbüntetésre ítéltek, miután bűnösnek találták őket a férfi halálában, bár az egyiküket később fellebbezés után felmentették – írta a Dutchnews.

Egy tavaly áprilisi rendőrségi felmérés szerint Hollandiában az előző évhez képest megduplázódott a rendfenntartó szervekkel szembeni erőszakos cselekmények száma.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések