A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Házról házra járt, végül börtönbe kerül a kállói férfi


A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette azt a 19 éves kállói férfit, aki a lakóhelyén több családi házba tört be és onnan közel egymillió forint értékben lopott.


A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. január 13-án a délelőtti órákban egy kállói családi ház ajtaját megkísérelte befeszíteni, azonban nem járt sikerrel, így annak üvegezett részét kitörte, majd az ingatlanba bejutva onnan két darab festményt lopott el.

A gyanú szerint a 19 éves férfi ezt követően január 15-én a délutáni órákban ismét visszatért ehhez a házhoz, ahol az ereszre szerelt két darab biztonsági kamerát erőszakkal leszedte, majd az épületből egy étkészletet és egy üres pénztárkazettát is magával vitt.

A terhelt január 27-én a településen egy másik lakóépületet keresett fel, majd ott a kazánház ajtaját benyomta és a ház szobáihoz vezető ajtót tokostul kitépte. A férfi értékek után kutatott és sikerrel is járt, mivel a hálószobából több aranygyűrűt, fülbevalót, karkötőt, valamint egy aranyórát lopott el közel félmillió forint értékben.

A hatóság tagjai is sikerrel jártak, ugyanis a széleskörű adatgyűjtés eredményeként beazonosították, elfogták, előállították és lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a kállói lakost. A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával az ellopott tárgyak egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

Megállapítást nyert az is, hogy a bíróság jogerős végzésével bűnügyi felügyelet alatt álló férfi a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, annak tartama alatt újabb szándékos vagyon elleni bűncselekményeket követett el, ezért a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések