A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Büntetőfékezéssel keltett riadalmat egy férfi az M3-ason + videó


Az Egri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatti vádat emelt az ellen az 58 éves férfi ellen, aki büntetőfékezéssel próbált megleckéztetni egy másik sofőrt az autópályán.


A vád szerint a férfi 2021 őszén a reggeli órákban a megengedett sebességhatárt túllépve Budapest irányába haladt a tehergépkocsijával. A sértett a vádlott előtt, vele azonos irányba közlekedett, amikor utolért egy ponyvás teherautót, melyet megelőzött, majd visszatért a külső forgalmi sávba. Az előzés során a még nagyobb sebességgel közlekedő vádlott a belső sávban a sértett mögé érkezett, és néhány méterre megközelítette az előtte haladó gépkocsit, miközben járműve távolsági fényszóróját villogtatva nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a másik teherautó előzésével a sértett akadályozta az útjában. A vádlott ezután sebességét nagyjából 160 kilométer/órára folyamatosan növelve folytatta útját.

A sértett az eset után gyorsítani kezdett, utolérte a vádlott által vezetett járművet, melyet a követési távolság szabályait be nem tartva megközelített. A vádlott ezt észlelve abból a célból, hogy a mögötte érkező sértettet megleckéztesse, hirtelen, két másodpercen keresztül fékezni kezdett úgy, hogy azt a forgalmi helyzet vagy más jelentős érdek nem indokolta. A büntetőfékezés során a vádlott sebessége a korábbi nagyjából 159,3 kilométer/óráról 129,6 kilométer/órára csökkent.

A sértett, észlelve a vádlott magatartását, arra vészfékezéssel reagált, ezzel sikerült elkerülnie az ütközést, azonban a két jármű között csak 2-2,5 méter távolság volt. A jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi, mely feltételek jelen esetben nem álltak fenn, így ezt a KRESZ-szabályt szegte meg a vádlott, aki így magatartásával szándékosan közvetlen veszélynek tette ki mások életét és testi épségét.

A járási ügyészség most benyújtott vádiratában a közúti közlekedésben résztvevőkre különösen veszélyes, és az utóbbi időben elszaporodott cselekmény miatt – az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben – felfüggesztett szabadságvesztés, közúti járművezetéstől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

A nyomozó hatóság a tényállással összefüggésben felmerült egyéb KRESZ-szabályszegések miatt mind a vádlottal, mind a sértettel szemben szabálysértési feljelentést tett. A cselekményt a sértett fedélzeti kamerája rögzítette.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések