Hirdessen itt

100 lőszert próbált becsempészni


A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a görög férfinek, aki Bulgáriában vett lőszereket akart Németországba csempészni Magyarországon keresztül. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi kedden Bulgáriában, ismeretlen személytől kapott megbízás alapján 100 darab, kézilőfegyverbe való lőszert vásárolt. Ezt követően a gyanúsított még aznap késő délután belépésére jelentkezett Szerbia irányából Magyarország területére Röszkénél az általa vezetett autóval és a bejelentendő vámárura vonatkozóan nemlegesen nyilatkozott. - írja sajtóközleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

 A tételes ellenőrzés során azonban a vámosok megtalálták, majd lefoglalták a gyanúsított kézipoggyászában elrejtett, engedély nélkül tartott lőszereket. A lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tett indítványt a letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája csütörtökön dönt az ügyészi indítvány tárgyában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések