Több mint egymillió forint értékben tűntek el táblagépek a salgótarjáni üzletből. A tolvaj nem tétlenkedett, többször is visszatért lopni. 


A rendőrség tájékoztatása szerint a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 12. és 16. között egy Salgótarjánban található elektronikai üzletből többször, összesen 13 darab táblagépet lopott el oly módon, hogy azok dobozán található áruvédelmi eszközt és a biztonsági pókot eltávolította, majd azokat a táskájába rejtve, a kassza vonalát elhagyva fizetés nélkül távozott.

A nyomozás során a rendőrök kiderítették azt is, hogy a 32 éves nő az elmúlt időszakban Salgótarjánban számos esetben követett el műszaki üzletekben és drogériákban is lopást. A nő a lopott árukat eladta.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a karancskeszi lakost elfogták, előállították és lopás bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett. A rendőrök a nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen.