Hirdessen itt

Óra alapján próbálják beazonosítani az Érsekkertben megvert férfit az egri rendőrök


Nem tudják, ki volt a sértett. 

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya  rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást – tájékoztatta portálunkat Lázár Levente, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

Mint írta, a nyomozás eddigi adatai alapján az elkövetők tavaly augusztus 12-én este Egerben, a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben bántalmaztak egy ez idáig ismeretlen férfit, akinek elvették a képen látható óráját.

A rendőrség kéri, hogy aki az órát felismeri, annak tulajdonosáról érdemleges információval rendelkezik, illetve maga a tulajdonos jelentkezzen személyesen az Egri Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 36/522-111-es telefonszám 1575-ös mellékét.

A bűncselekmény feltételezett elkövetői egy hasonló módszerű jogsértés miatt bűnügyi őrizetben vannak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések