A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

„Nem megölni akartam, csak bántani"


Vas kapupánttal támadt a nőre, aki nem viszonozta a szerelmét 


– Elismerem, hogy bántalmaztam, sajnálom, amit tettem. Nem akartam megölni, csak rá akartam ijeszteni – mondta a 27 éves K. Cs. a Nyíregyházi Törvényszéken csütörtökön megtartott előkészítő ülésen, ahol emberölés bűntettének kísérlete miatt állt bíróság elé. A vádat ismertető dr. Halász Ágnes ügyész a 2021. október 21-én történteket felidézve a tárgyalóteremben elmondta, hogy a férfi még korábbi munkahelyén ismerkedett meg a sértettel, aki visszautasította K. Cs. közeledését, amit az képtelen volt feldolgozni. Nagyobb mennyiségű ital elfogyasztása után a nő lakásánál várakozott, s este fél 7 körül a nála lévő vaskapupánttal többször, minimum öt alkalommal fejbevágta a nőt, aki koponyatörés és többszörös repedéses sérülésből 8-10 hét alatt gyógyult fel.

 – A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy a sértett életét kioltsa, annak elmaradása csupán a véletlenen múlt, és a nő kiabálását meghalló szomszéd közbelépésének köszönhetően maradt el – mondta az ügyész, aki a teljes beismerés és a tárgyalásról lemondás esetén 10 év szabadságvesztés, 10 év közügyektől eltiltás büntetés kiszabását, a bűnügyi költségek megfizetését kérte a vádlottra, valamint azt, hogy a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést is hajtsák végre. Miután K. Cs. ugyan elismerte a bűnösségét, de nem a vádirattal megegyezően – nem fogadta el a minősítést –, ezért nem volt lehetőség arra, hogy dr. Sörös László bíró már az előkészítő ülésen ítéletet hozzon, s pár perc elteltével kitűzte az első tárgyalást.

„Az alkohol hozta ki belőlem"

K. Cs. korábban tett vallomásaiból és a tárgyalóteremben elmondottakból kiderült, hogy munkahelyét sikkasztás miatt vesztette el, a felfüggesztett börtönt – halmazati büntetésként – azért kapta, mert egyszer már bántalmazta és megfenyegette a szerelmét visszautasító nőt, hamis bejelentést is tett, amiben azt állította, hogy a nő és barátja őt megtámadták és kirabolták.

– Tudomásom szerint háromszor, vagy négyszer vertem fejbe. Előtte a Bujtosi tónál megittam majdnem 3 liter bort, a kapuvas már nálam volt, otthonról hoztam. Biciklivel melléhajtottam és fejbe vágtam – mondta a vádlott, aki azt állította, hogy egy szót sem szólt a nőhöz, azonban ő éppen telefonált, így a vonal másik oldalán jól hallható volt, amint azt kiabálta, hogy „most megdöglessz!" A nőnek volt annyi ereje és lélekjelenléte, hogy paprikaspray-vel lefújta a támadódóját, a segélykiáltását pedig a szomszédban lakó rendőr hallotta meg, aki leteperte a férfit és megakadályozta a további bántalmazást. K. Cs. nem tudott a bírónak arra a kérdésére válaszolni, hogy mi lett volna, ha nem érkezik segítség, mikor hagyta volna abban az ütlegelést. 

A nyomozati iratokból kiderült, a férfi annyira részeg volt a támadáskor, hogy csak másnap tudták kihallgatni. A vallomásaiban is úgy fogalmazott, „az alkohol hozta ki belőlem". Akkor kezdett el inni rendszeresen, amikor elvesztette a munkáját, a nő elutasította, „rossz hangulatban voltam, a problémákat rosszul kezeltem, hibáztam és rosszul döntöttem" – mondta csütörtökön, azt is hozzátéve: nem tud értelmes magyarázatot adni a tettére. Míg K. Cs. a történtek 70-80 százalékára és 3-4, a sértett legalább 10 ütésre emlékszik, a szakértő pedig azt állapította meg, legkevesebb öt ütés biztosan érte a nő fejét.

A tárgyalás április 18-án tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik. K. Cs. és a meghatalmazott védője, dr. Orosz László azt remélik, hogy az elmeorvos-, valamint pszichológus szakértők személyes meghallgatása választ adhat a vádlott tettének valódi motivációjára, továbbá feloldható lesz az ellentmondás az ütések számáról is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések