Hirdessen itt

Meghosszabbítja Vaszary-kiállítását a Nemzeti Galéria


A nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítja Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A Vaszary János két tucatnyi, mindeddig lappangó munkáját is felvonultató tárlat április 2-ig lesz látogatható. 

A kiállításon bemutatott mintegy 70 műből 24 alkotás mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. A múzeum gyűjteményében "lappangó" műveket sehol sem reprodukálták korábban, közvetlenül a művész műterméből, illetve hagyatékából kerültek a közgyűjteménybe - emlékeztet a hétfőn eljuttatott közleményében a Nemzeti Galéria.

Mint a szervezők kiemelik, Vaszary János a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja, az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később pedig az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott.

A tárlaton bemutatott festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig.

A kiállítást a múzeum gyűjteményében található más Vaszary-remekművek, valamint magángyűjteményekből kölcsönzött, kevésbé ismert, sokáig lappangónak hitt főművek egészítik ki.

Az MNG Vaszary-tárlatában rendszeresen tartanak tárlatvezetéseket minden korosztály részére - áll a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések