A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Majdnem halálra vertek egy embert Kunmadarason, a bíróságnak nincsen könnyű dolga


A tárgyalás során kiderült, hogy a támadók és a bántalmazott szegről végre rokonok. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség egy évvel ezelőtt társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy testvérpár ellen. A negyven- és a húsz év körüli fivérek a vádirat szerint 2021. január 4-én éjfél körül az egyik kunmadarasi családi ház udvarán úgy megvertek egy férfit, hogy az illető közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az életveszélyes állapotot a vádirat szerint az idejekorán nyújtott szakszerű orvosi ellátás hárította el.

A keddi tárgyalási napon kiderült, hogy a támadók és a bántalmazott szegről végre rokonok. 

Az is kiderült, hogy a sógor, koma, jó barátság szentháromság a bűncselekmény elkövetése után, két év elteltével megbékélésre és bűnbocsánatra térítette a feleket. A vádirat még agyba-főbe verést, folyamatos rugdosást jegyez, a vádlottak és a tanúk, de még a sértett emlékezete is azonban már csak egyetlen szerény taslira korlátozódott a keddi vallomásukban.

A vádirat szerint egy számítógép-monitor birtoklása miatt tört ki a balhé a nagyobbacska család tagjai között. Feltehetően a tulajdoni viszonyok erőszakos módon történő tisztázása okán érkezett egy csapat „unokatesó” a bűncselekmény éjszakáján a kunmadarasi házhoz. A legújabb vallomások szerint a csoport szociálisan érzékeny tagjai azonban tűzifát szállítottak (éjjel) az egyik rászoruló rokonukhoz. A bírói és ügyészi kérdések azonban összezavarták a vélhetően előre megbeszélt védelmi taktikát. A váddal terhelt testvérpár idősebbik tagja szerint a ház udvarán egyikük várandós élettársa segítségére kellett sietniük, akit a családjuk egy másik tagja „betámadt”, s ekkor csattant el az az ominózus szerény kis pofon. 

Az öccse szerint azonban a házban, a konyhában történt egy „büntetőpert egyáltalán nem érő” incidens, valamilyen fatális tévedés miatt.

Dr. Hernádi Ildikó bírónőnek nem lesz egyszerű kibogozni a kunmadarasi csomót, főleg azért sem, mert a vádlottak és tanúk hadarással és még érthetetlenebb magyarázatokkal igyekeztek az ügyet tovább bonyolítani. A jogerős ítélet még várat magára… 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések