A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Eltűnt egy férfi, Hollókő környékén keresik az önkéntesek, kutyákkal is


Mint arról portálunk korábban már beszámolt, eltűnt egy pásztói férfi, Horváth László. December 24-e, szenteste óta senki sem hallott felőle, a rendőrség is keresi. 

Horváth Tímea, László testvére portálunk megkeresésére elmondta, hogy december 25-én jelentették be az eltűnését.

– Hollókőn volt a nagyszüleinknél, ugyanis ott lakott már pár éve. Díszítették a fát, készültek az ünnepekre, majd felvette a táskáját, kiment a kapu elé és annyit mondott, hogy jön mindjárt, de azóta sem jött vissza – mesélte Tímea. Hozzátette: nem látta feszültnek egyáltalán. Előző nap találkozott vele és akkor azt mondta László a testvérének, hogy szereti és vigyázzon magára. Semmilyen előjele nem volt annak, hogy bármi baj történt volna.

Tímea szerint nincs a faluban, hiszen kabát sem volt rajta, tehát nem az időjárásnak megfelelően volt öltözve, de sosem ment úgy el otthonról. A hír hallatán több önkéntes egyesület is a férfi keresésére indult.


– Most kint vannak Hollókőn az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, illetve a Help Mentőkutyás Egyesület önkéntesei is mennek majd keresni. Szombaton pedig a helyiek és nagylóciak indulnak útnak. Ami azonban elkeserít, hogy Pásztóról eddig sajnos szinte senki nem jelentkezett segíteni, pedig nagyon sok barátja és ismerőse volt – közölte Tímea, aki nagyon bízik benne, hogy testvére előkerül. Mint mondta, elvileg az utcában, ahonnan eltűnt térfigyelő kamera is van, amelynek rögzítenie kellett volna az esetet, azonban azt az információt kapta, hogy nem működött. A többi kamerafelvételre pedig még várni kell.

Bernát Zsolt, a Help Mentőkutyás Egyesület elnöke portálunknak elárulta, hogy január 6-án, pénteken 10 órakor indulnak útnak a kutyákkal. A kereséshez állampolgárok is csatlakozhatnak. Előtte egyeztetnek az Észak-Mátra Egyesület tagjaival, hogy mely területeket nem tudták átvizsgálni. A sűrű és bozótos helyeket keresőkutyákkal nézik majd meg, de nem tudni még, hogy mekkora az érintett terület.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések