Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség azzal a négy –22 és 38 év közötti – Barcs környéki nővel szemben, akik különböző értékeket, de főleg bútorokat loptak egy Barcs környéki üdülőből.
A vádlottak – akik közül hárman testvérek, míg a negyedik társuk az egyikük lánya – 2022 nyarán elhatározták, hogy az egyik Barcs környéki üdülőből különböző ingóságokat tulajdonítanak el jogtalanul.
A négy nő ezért az egyikük autójával és egy kölcsönkért utánfutóval a helyszínre mentek, ahol behatoltak az üdülőhöz tartozó étterem használaton kívüli épületébe, és onnan értékesebb ingóságokat, így mosogatószekrényt, lapradiátort, illetve tömör fenyő asztalt loptak el, majd az értékeket egymás között megosztották.
A barcsi nyomozók azonban rövid időn belül elkapták a nőket, akiktől a lopott értékeket lefoglalták, így a sértett kára teljes egészében megtérült.
Az ügyészség benyújtott vádiratában a legidősebb, a korábban már büntetett nővel szemben felfüggesztett fogházbüntetést, míg három társával szemben közérdekű munkát, illetőleg próbára bocsátást kért.
0 Megjegyzések