A Politico szerint „most az egyszer nem lesz mellékszereplő az Európai Parlament.”
„Most az egyszer az Európai Parlament nem lesz mellékszereplő” – fogalmaz pénteki írásában a Politico, melyben a brüsszeli lap arról tájékoztat: az EU vezetői megpróbálják háttérbe szorítani a Katar-botrányt – mint írják – „amíg még lehet”.
A brüsszeli lap emlékeztet: a korrupciós
botrány éppen akkor borította fel az Európai Parlamentet, amikor az
uniós vezetők csütörtökön a szokásos csúcstalálkozójukra gyűlnek össze. A
kirobbant leleplezések – készpénzzel teli zsákok, Katar és Marokkó
esetleges befolyással való üzérkedése – pedig kifordították a szokásos
forgatókönyvet, írja a lap.
Az EP elnökének ezúttal beszámolót kell tartania az Európai Tanácsnak
Általában,
amikor az uniós vezetők találkoznak, az Európai Parlament elnöke is
jelen van, ám alig észrevehetően. A sajtótájékoztatón is kevesen vesznek
részt – teszik hozzá. Azonban mint a Politico is rámutat: Roberta
Metsola csütörtök reggel kamerák hada előtt érkezik majd az Európai
Tanács ülésére, és az EP elnökének tájékoztatnia kell az EU 27
tagállamának vezetőjét a nyugtalanító részletekről, amelyek miatt
legalább egy európai parlamenti képviselőt letartóztattak, korrupció
gyanújával.
„Nem az én problémám” , „ez a Parlament ügye”
A
Politico szerint ugyanakkor a legtöbb uniós vezetőjének számára a
korrupciós botrány a „nem az én problémám” kategóriájába esik.
Valójában
ez a Parlament ügye”– idézi a brüsszeli lap az Európai Tanács egyik
tisztviselőjét, aki szerint arra számítanak, hogy kapnak egy jelentést
az EP elnökétől, „de semmi többre”. Pedig, mint a Politico fogalmaz: az
Európai Tanács ösztönös törekvése, hogy megpróbálja megkerülni az „EU
szívében” felmerülő hivatali visszaélésekkel kapcsolatos vádakat,
önsorsrontó lehet – és hosszú távon problémákat okozhat az EU-nak”.
„A
lehetséges reputációs kár itt óriási lehet” – nyilatkozta a Politconak
Petros Fassoulas, az Európai Mozgalom Nemzetközi Uniót támogató
szervezet főtitkára. „A legtöbb ember nem tesz különbséget egyik vagy
másik intézmény között. A probléma az, hogy amint a korrupció szót
bármelyik európai intézmény mellé tesszük, az emberek automatikusan az
EU-t hozzák összefüggésbe a korrupciós cselekménnyel” – fogalmazott.
Nem minden uniós vezető akar kibújni a kérdés alól
A portál csütörtöki cikkében ugyanakkor arra is rámutat, hogy szerencsére (– a szerk.) nem minden uniós vezető akar kibújni a kérdés alól. Mint a lap fogalmaz: Micheál Martin ír államfő például szerdán a délkelet-ázsiai országokkal tartott uniós csúcstalálkozóra érkezve úgy fogalmazott, hogy a közvéleményt „sokkolták” a történtek, és egy olyan uniós szintű testület létrehozását szorgalmazta, amely az intézmények, köztük a Parlament ellenőrzésére hivatott.
0 Megjegyzések