A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Cseh képviselőház elnöke: Magyarország Oroszország trójai falovaként viselkedik az Európai Unióban

Markéta Pekarová szerint „Magyarország gyakran viselkedik úgy, mintha nem a mi szövetségesünk lenne”. 

A magyar álláspont Ukrajnával, az ukrajnai háborúval, illetve Oroszországgal kapcsolatban sokak számára volt ébresztő, és rádöbbentek, mi zajlott Magyarországon az utóbbi esztendőkben – mondta Markéta Pekarová Adamová a Napunknak. A cseh képviselőház elnöke kijelentette, sokan nem akarták észrevenni, hogyan szalámizzák le fokozatosan a magyar demokráciát – de most észrevették a különbséget, ahogy azt is, hogy Magyarország néha nagyon szofisztikáltan, néha nagyon nyíltan támogatja az oroszokat. S ez sokak számára már vörös vonal volt.

Majd arról beszél a lapnak a cseh politikus, hogy a politikai spektrum azon részében, amelyet ő

populistának és szélsőségesnek tart, továbbra is felnéznek Orbán Viktor politikájára

– összeköti őket a putyini rezsim csodálata, vagy épp az, hogy valamilyen módon kapcsolódnak ehhez a rezsimhez.

Az újságíró megkérdezte tőle, továbbra is fenntartja-e azt a véleményét, hogy a magyar kormány Putyin trójai falova. Markéta Pekarová Adamová úgy válaszolt, „ha a tényeket nézzük, minden erre utal. Ki az, aki megkérdőjelezi az Oroszország elleni szankciókat? Magyarország. Ki blokkolta Ukrajna pénzügyi támogatását? Magyarország. A tárgyalásokat nagyon sokszor arra használja fel, hogy saját maga számára érjen el engedményeket, például az uniós pénzek kapcsán, melyeknek Magyarországra kellene menniük, de az óriási korrupció miatt nem mennek”.

Majd arra utalt a cseh képviselőház elnöke, hogy Magyarország álláspontja jelentősen eltér a többi uniós tagállamétól,

„Magyarország gyakran viselkedik úgy, mintha nem a mi szövetségesünk lenne,

hanem inkább az orosz terrorista rezsimé. Sajnálom, hogy ezt kell konstatálnom, de ez tényeken alapul, és nem benyomásokon”. S azzal folytatta, hogy hasonló a helyzet a NATO-ban, ahol Magyarország blokkolja a NATO-országok külügyminisztereinek tárgyalását, blokkolta a NATO–Ukrajna Bizottság ülését is. 2017 óta ezt teszi, és az ukrán nyelvtörvényre hivatkozik – de ezen álláspontján akkor sem változtatott, miután az orosz agresszor nap mint nap civileket gyilkolt Ukrajnában, lerombolta az infrastruktúrát, és a nyersanyagfüggőségen keresztül zsarolja a világ többi részét – jelentette ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések