A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Budaházy György: "Gyurcsányéknak kellene terrorizmus miatt bíróság előtt állniuk, nem nekünk"


A Mandinernek nyilatkozott a hazafi. 

Állandóan felszínen volt ez az ügy, ezért az nem lepett meg, hogy valami végre történt. Nyilván jobban örültünk volna, ha – ahogyan reméltük – együtt kezelik az összes vádlottat. Ez egy alkalmas pillanat lett volna az egész ügy lezárására. Ezzel együtt kétségtelenül előremutatónak tartom a köztársasági elnök döntését, aki nem zárkózott el attól, hogy a többiek esetében is megvizsgálja a kérdést. Mindenesetre Novák Katalin lépése is azt támasztja alá, hogy politikailag is tarthatatlan az a helyzet, hogy tizennegyedik éve tart ez az eljárás, és ahogy Gulyás Gergely miniszter is mondta, ennyi idő után már nem is lehet benne jó döntést hozni.

Továbbra is fenntartom, hogy törvényesen engem nem lehet elítélni, mert amellett, hogy nem törvényesek a bizonyítékok, egyértelműen cáfolhatók is.

- válaszolta Budaházy György arra a kérdére, hogy mennyire lepte meg, hogy vádlott-társai egy részének Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott.

Hozzátette:

Nincs Magyarországon semmilyen következetes joggyakorlat, sem jogszolgáltatás, sem igazságszolgáltatás. Önkényesen működik a rendszer, kiszámíthatatlan, teljesen bírófüggő minden ügy. Ezt nagyon sokan mondják rajtam kívül is.

Budaházy a szemkilövetőről is szólt:

Arról mi a véleménye, hogy az akkori rezsim vezetője ma is aktívan politizál, sőt ma már az ellenzék vezérének számít? - tette fel a kérdést a Madniner munkatársa.

Szerintem óriási erkölcsi teher a Fideszen, hogy ezt hagyta. Persze hasznos lehet Gyurcsány Ferenc jelenléte, hiszen megosztja az ellenzéket. De ő egy bűnelkövető a nemzet ellen, és irritáló a jelenléte a közéletben az olyanok szemében, mint én.

- válaszolta Budaházy György.

A teljes interjú itt olvasható.

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Pálos Trend üzenete…
Csepeli Hozso & Pálos Trend: Farizeus bál 2023.
http://web.t-online.hu/apuska/media/5/04__Farizeus_bal_mix.mp3

Az, hogy Budaházy Györgyéknek kegyelemért kell könyörögni, a legújabb kori magyarországi cionista rémuralom és zsidó diktatúra örömmámora!!!
Hiszen éppen eme hazafiaknak a 2006-os megmozdulásai révén kerülhettek kétharmaddal hatalomba apartheid Israhell narancs kipás fartúrói és kikeresztelkedett sátánistái!!!

„Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.”
- Wass A.-