A közgazdász szerint az ország területén létrejött egy „gigantikus hadsereg”, aminek semmi köze Ukrajnához.
A Hír TV Háború Ukrajnában című műsorának kedden Bogár László közgazdász és Vukics Ferenc katonai szakértő volt a vendége.
Gantner
Barnabás a beszélgetés előtt felidézte Dmitro Kuleba kijelentését. Az
ukrán külügyminiszter korábban úgy fogalmazott, „az Oroszország által
kirobbantott háborúban aratott győzelem után Ukrajna rendelkezik majd
Európa legerősebb fegyveres erejével”. Az ukrán tárcavezető arról is
beszélt, hogy
az euroatlanti biztonság jövője most az ukrajnai csatatéren dől el.
„A háború után Ukrajnának lesz az egyik legerősebb hadserege a világon, a legerősebb hadsereg Európában, tekintettel a harci tapasztalatokra és az erkölcsi, pszichológiai állapotra, a katonai felszerelésre”
– tette hozzá Kuleba.
Szélsőséges csoportok is beépülnek az ukrán hadseregbe
Vukics Ferenc az elhangzottakhoz azt fűzte hozzá, hogy mint ismert, Kuleba még tovább is ment mindennél, hiszen azt mondta „nem lenne bölcs egy ilyen katonai hatalmi tényezőt kihagyni a NATO-ból”. A katonai szakértő szerint
ez egy kicsit nyílt fenyegetésnek hangzik,
mindezt
pedig az a kép is árnyalja, hogy a kijevi parlament külügyi
bizottságának a vezetője nemrégiben kijelentette, hogy „Magyarország
annyit akadékoskodik a NATO integrációs együttműködések kapcsán, hogy az
volna igazából a legjobb, hogyha távozna a szövetségből” – idézte fel
Vukics. A szakértő szerint azt fontos tisztázni, hogy nekünk mi a jó.
Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „egy kis országnak az nem jó,
hogyha egy regionális szereplő túlerősödik – ez lehet Ukrajna, ez lehet
Lengyelország” – hangzott el. Vukics Ferenc kitért arra is, hogy hallani
arról, hogy az ukrán hadseregbe szélsőséges csoportok is beépülnek. „De
az nem lenne szerencsés a NATO-nak, hogyha a soraiban ilyen szélsőséges
elemek is megjelennének” – húzta alá a szakértő.
Ezt követően
felidézték, hogy nem sokkal a háború kitörése után egy ukrán katonai
vezető beszélt arról, hogy akár két óra alatt a Balatonnál lehetnek, ha
akarnak. Előtte pedig Pavel Zsebrivszkij katonai közigazgatási vezető
tett hasonló kijelentést egy interjúban. Ezek fényében elgondolkodtató
egy felfegyverzett Ukrajna.
„Ukrajna egy konstrukció”
Erre Bogár László közgazdász úgy reagált, hogy ez „egy burleszk, főleg a második bejelentés fényében”. Majd azzal folytatta, hogy
„egy Ukrajnának nevezett ország területén felépült egy gigantikus hadsereg, de ennek a világon semmi köze Ukrajnához”.
„Tehát ott van a probléma, hogy azt sem tudjuk tisztázni történelmileg, hogy was is das Ukrajna. Olyan, hogy Ukrajna valójában soha nem volt. Ma sincs, és most már plána nem lesz. (...) Ukrajna egy konstrukció” – jelentette ki a közgazdász
A teljes műsort alább tekinthetik meg:
0 Megjegyzések