Az ellenzéki politikus bejegyzéséhez a Hír TV-s riporternőnek a nevét és a képét is csatolta.
Ahogy arról portálunk is beszámolt,
a Hír TV a múlt héten egy hangfelvételt mutatott be, amelyben Tordai
Bence konkrét tanácsokat adott egy magát a Tanítanék mozgalom
aktivistájának kiadó személynek.
A Magyar Nemzet szerdán arról
számolt be, hogy a Párbeszéd politikusa egy Facebook-bejegyzésben újfent
azt állítja, hogy szerinte
„egy katonatiszt telefonszámáról hívták fel, és így csalták őt tőrbe”.
A
képviselő a felvétel nyilvánosságra kerülése óta baloldali portáloknak
nyilatkozva „trollhívásnak” próbálja beállítani a telefonbeszélgetést,
és Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja is tagadja, hogy valaha is
tanácsot kértek volna politikusoktól – írta a lap.
Ellentmondásba keveredett a Párbeszéd képviselője
Tordai,
bár beismerte, hogy ő hallható a felvételen, elmondása szerint azt nem
tudta, hogy a vonal másik végén nem a Tanítanék egy tagja volt. Ezzel a
vallomással a Magyar Nemzet szerint Tordai ellentmondásba került,
ugyanis felvetődik a kérdés, hogy a Párbeszéd vezető politikusa milyen
viszonyt ápol a politikamentesnek hirdetett Tanítanék Mozgalommal.
„Nehezen elképzelhető, hogy Tordai Bence egy vadidegennek beszélne
pártja belsős dolgairól, sokkal valószínűbb, hogy tanácsokkal látja el a
Tanítanék Mozgalmat” – hívták fel a figyelmet.
Tordai
hozzátette, vizsgálatot kezdeményeznek a honvédelmi miniszternél, a
MÚOSZ Etikai Bizottságához fordulnak és eljárást indítanak a Nemzeti
Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH), mivel Tordai
szerint egy magánbeszélgetés engedély nélküli rögzítése, ártó szándékkal
való manipulálása és nyilvánosságra hozása jogellenes.
Ezen
kívül a politikus azt is állította, hogy kereste az ügyben a Hír TV-t,
azonban a csatorna közölte, semmilyen megkeresés nem érkezett Tordai
Bence részéről.
A Magyar Nemzet értesülései szerint a telefonszám, amiről Tordai Bencét hívták, a Hír TV-s riporter sajátja volt. Korábban a család közös flottát használt, amely a riporternő édesapján keresztül valóban a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozott. Ugyanezt a számot azonban a Hír TV munkatársa ma már a korábbi flottától függetlenül használja – számolt be a Magyar Nemzet.
0 Megjegyzések