Hirdessen itt

A Haladás vetett véget a Diósgyőr menetelésének


Az NB II 19. fordulójának szombati rangadóján a Szombathelyi Haladás 2–1-re győzött a listavezető Diósgyőr vendégeként. 

Két komoly élvonalbeli múlttal rendelkező csapat találkozott egymással a másodosztályban, és egy jó rangadóra volt kilátás, a Diósgyőr ugyanis listavezetőként várta a mérkőzést, míg a Szombathely az előző héten egy gólgazdag meccset játszott a Kozármisleny ellen, 6–4-re nyert Michal Hipp csapata. 

Azt nem mondhatjuk, hogy egyik vagy másik csapat jobban kezdte volna a mérkőzést, Rácz Barnabás ugyan a középkezdés után távolról lőtt, és a diósgyőri kapusnak, Braniszlav Danilovicsnak védenie kellett, de ezek után egyik gárda sem tudott fölénybe kerülni. Teltek a percek, komoly lehetőséget nem jegyezhettünk fel, aztán jött a 19. perc, és a semmiből vezetést szerzett a Haladás: Bosnjak Predrag ívelt középre balról, Lukács Dániel ki szerette volna vágni a labdát, ám Lucas Mario Simut megelőzte a hazai támadót, és a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (0–1). Ez volt a 19 éves hátvéd első találata felnőtt pályafutása során. 

A diósgyőri szurkolók tovább buzdították kedvenceiket, ők pedig ezt jó játékkal és egyenlítéssel hálálták meg: a 29. percben Lukács Dániel javította hibáját, a tizenhatoson belül kissé balról, kissé balról befelé cselezett, majd lőtt, a labda pedig a hálóban kötött ki, hiába ért hozzá a vendégek kapusa, Verpecz István (1–1). 

A folytatásban már fölényben volt ifj. Szergej Kuznyecov csapata, de újabb gólt nem tudott szerezni, pedig a gyors és kombinatív játék helyzeteket is hozott, Eppel Márton tökéletesen készített vissza egy labdát lövésre a félidő közepén, Koman Vladimir lőtt is távolról, de messze elkerülte a bal alsó sarkot a korábbi magyar válogatott középpályás. 

A fordulást követően nagy mezőnyfölényt alakított ki a Diósgyőr, Verpecz két nagy védést is bemutatott, majd Belésenyi 26 méterről leadott bombája csattant a felső lécen. Ezek intő jelek lehettek a Haladásnak, amely azonban nem tudott magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, Gera Dániel pedig két tiszta ziccert is kihagyott, az elsőnél nem lőtt, hanem Eppelt szerette volna megjátszani, de ez már nem fér bele a tizenhatoson belül. 

Végül ez a taktika kifizetődött a vendégek számára, a sok kihagyott helyzet ugyanis megbosszulta magát hazai oldalon, a 74. percben Danilovics egy hazaadást rosszul vett át, majdnem a saját kapujába csorgott a labda, amit ő kivágott, a labda azonban Rácz Barnabás elé került, akit buktattak a tizenhatoson belül, ezért járt a tizenegyes, amit maga a sértett lőtt higgadtan a bal alsó sarokba (1–2). 

A Diósgyőrnek ezzel megszakadt a kilenc mérkőzése tartó veretlenségi sorozata, de továbbra is a tabella élén áll ifj. Szergej Kuznyecov csapata, míg a Haladás zsinórban második győzelmét aratta.

Eredmény:
Diósgyőri VTK-Haladás - 1-2

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések