Hirdessen itt

Mindene odalett a tűzben a kondorosi családnak


Mint arról már hírt adtunk, egy szekrény és ruhanemű kapott lángra egy száz négyzetméteres lakóházban Kondoroson, a Béke utcában kedden este. A családfőt enyhe füstmérgezéssel szállították kórházba, és megfigyelésre bevitték feleségét, Emőkét és kisfiukat, a tízéves Attilát is.


– Mindannyian jól vagyunk, mindhármunkat kiengedtek a kórházból, édesanyáméknál lakunk átmenetileg – emelte ki Emőke. A tűzzel kapcsolatban elmondta, a gyerekszobában volt a fiuk, ahol égett az emlékmécses mindenszentek alkalmából.

– Atus meggyújtott egy papírcetlit a mécsesnél, aztán megijedt, és eldobta a papírt, ami a szekrénybe esett. A bútor kigyulladt, és a lángok átterjedtek az egész lakásra – ecsetelte az édesanya gyermeke elmondása alapján. – A férjemmel a másik szobában zenét hallgattunk, és valami furcsa szagot éreztem. Hátrafordultam, akkor már láttam a lángokat és a füstöt. A párom azonnal hordta a vizet vödörben, és próbálta oltani a tüzet, én pedig tárcsáztam a tűzoltókat. Nekik köszönhetően sikerült a lángokat megfékezni, de a ház lakhatatlanná vált, mindenünk odalett. Reménytelen, hogy rendbehozzuk a lakást, és biztosításunk sincs. Ruhákra nagy szükségünk lenne, ugyanis nincs olyan anyagi tartalékunk, amiből az elégett dolgokat pótolni lehetne. A tűz martaléka lett a 12 éves Kincső lányunk összes holmija is, aki a szerencsétlenség idején édesanyáméknál tartózkodott. Ezek az anyagi dolgok, de a legfontosabb, hogy mindannyian életben vagyunk, és bízunk abban, hogy valamiképpen talpra állunk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések