Hirdessen itt

 Hétéves fiú is volt a szexuálisan bántalmazottak között


Az ítélőtábla elrendelte a szabadságvesztés azonnali végrehajtását.


Másodfokon ítélet született csütörtökön délelőtt a Debreceni Ítélőtáblán annak a férfinak az ügyében, akit 2022. máciusában folytatólagosan elkövetett, 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 9 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt első fokon a bíróság. Emellett a férfit eltiltották 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől, valamint a 874 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.

Az esetek 2015 és 2017 között történtek. A tényállás szerint a vádlott gyermekfelügyelőként dolgozott egy kollégiumban, ahol több, 7 és 15 év közötti kiskorút szexuálisan zaklatott. Többször előfordult, hogy a zuhanyzás közben elhúzta a függönyt, és a gyermekeket megérintve közeledni próbált. Többekkel lámpaoltás után a szobájukba térve leült az ágyukra, szexuális tartalmú beszélgetést kezdeményezett, miközben intim testrészeikhez ért.

Az intézményen kívül is követett el bűncselekményt. Az interneten megismerkedett egy 15 éves fiúval, akivel levelezni kezdett. Később egy semleges utcában találkozott vele, majd gépjárművében szexuális együttlétet folytatott vele. A cselekményről saját mobiltelefonjával felvételeket készített, amit másnap elküldött a fiúnak. A képeket a rendőrség a nyomozás során lefoglalta.

A másodfokú tárgyalásra azért került sor, mert az ítélet ellen két irányból nyújtottak be fellebbezést: az ügyészség a kiszabott büntetés súlyosbítását, a védelem pedig enyhítését kérvényezte.

A csütörtöki tárgyalás a perbeszédekkel vette kezdetét. Az ügyész felvezette, hogy az elsőfokú bíróság igencsak széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le. Mint mondta, a tárgyaláson megtekintették azokat a videófelvételeket, amelyek az érintett kiskorúak kihallgatásáról készültek, közvetett tanúkat hallgattak meg, valamint az okirati bizonyítékok is rendelkezésre álltak.

Súlyosbító körülménynek nevezte, hogy az bűncselekmények olyan intézményben történtek meg, ahol halmozottan fogyatékos gyermekek voltak elhelyezve. Hozzátette, a súlyosbítást az is indokolja, hogy a nemzetközi gyermekvédelmi jogszabályok a kiskorúak fokozottabb védelme érdekében szigorúbbá váltak a bűncselekmény elkövetésének ideje óta. Kiemelte: a büntetőtörvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy a 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális cselekmény nem szexuális visszaélésnek vagy szeméremsértésnek, hanem szexuális erőszaknak minősül.

Mivel az utóbbi időben a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények szaporodóban vannak, példásabb büntetés kiszabása indokolt, mert nemcsak a speciális prevenció követelményeinek kell érvényesülniük, hanem a társadalom részére olyan üzenetet kell hordoznia a kiszabott büntetésnek, miszerint a törvény szigorával kell lesújtani annak érdekében, hogy mások ne követhessenek el hasonló cselekményt

 – fogalmazott az ügyész.

A védelem álláspontja szerint nem elhanyagolható tény, hogy a férfi felelős volt a rá bízott csoportért, a gyermekek ápolt megjelenéséért. Az ügyvéd szerint az ügyészség az életszerűséget hagyta figyelmen kívül. Szerinte a nevelőotthon szellemileg és testileg visszamaradott gyermekek gyűjtőhelye, ebből adódóan fokozottan kell rájuk figyelmet fordítani. Úgy fogalmazott, az, hogy a zuhanyzás ideje alatt az ajtó nyitva állt, nemcsak azt szolgálta, hogy a saját kíváncsiságát kielégítse, hanem a védelem álláspontja szerint arra is figyelni kell, hogy a gyerekek ne bántsák egymást. Az ügyvéd szerint figyelembe kell venni, hogy a sértettek szerint az esetek ugyan megtörténtek, a vádlott azonban törődött a gyerekekkel, ruhát, élelmiszert vásárolt nekik.

A perbeszédeket követően a bírói tanács határozatot hozott. Az elsőfokú ítélet indoklásától eltérően nyilvánosan indokolta meg a döntést, tekintettel arra, hogy sem a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott, sem az oltalmazandó sértettek nem voltak jelen a tárgyaláson.

Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem követett el hibát az eljárás során, döntően helyesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére. Egyetértettek a szexuális erőszak megvalósulását illetően. Azonban a súlyosbítást nem tartották indokoltnak, mivel enyhébb formájú szexuális magatartásról volt szó. Hiszen egyéb esetekben történik erőszakos behatolás, ami valóban súlyosabb megítéléssel jár. Így a büntetés meghosszabbítását nem látták indokoltnak.

A bíró közölte: kétségtelen hogy kiszolgáltatottabb, érzékszervi és értelmi fogyatékos gyermekek sérelmére követte el a cselekményeket a vádlott, ráadásul nagyszámú a bűnhalmazat, éppen emiatt nem kerülhet sor az enyhítésre sem. Az ítélőtábla emellett elrendelte a szabadságvesztés azonnali végrehajtását. 

Karambol akasztotta meg a forgalmat Debrecen déli részén
 Kicsit messzire mentek a haragosok: előkerült a fejsze, az árokban is folytatódott verekedés
Nem véletlenül ért véget árokban ez az előzés Püspökladánynál
Karambol a 33-as főúton, Debrecennél
Tűz keletkezett Debrecen külterületén
 Egy titokzatos vörös hajú nő tisztázhatja a debreceni belvárosi késelőt
Avarba dugott hal buktatta le a Hajdú-Biharban lekapcsolt orvhorgászokat

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések