Győzike hatódott meg a leginkább, amikor Ördög Nóri közölte velük, hogy másodszorra is kiestek a versenyből, ám most véglegesen.
Sokan azzal számoltak, hogy Győzike és Gáspár Bea az elsők között fognak kiesni, ám nem így lett. Végül eljutottak a döntő helyszínére, és ugyan ismét nagyot küzdöttek, a négy páros közül most ők voltak a leggyengébbek.
Nem voltak olyan szomorúak, inkább örültek, hogy ilyen messzire jutottak, mialatt sok új embert ismerhettek meg. Győzikének volt pár komolyabb vitája a társaival, de most tisztázta, örült annak, hogy együtt versenyezhetnek, megszerette őket.
Eredetileg már Üzbegisztán előtt kiestek volna, de Marics Petiék átadták a helyüket, akik hazatértek a koncertjeik miatt. Ezzel a Győzike-Bea duó kapott egy második esélyt, amivel összességében éltek is.
Most azonban eljött a végleges búcsú ideje, melynek alatt Győzike zokogásban tört ki. A leghálásabb Beáért volt, akit nagy kincsnek tart, és egyetértettek abban, hogy nem tudnak egymás nélkül élni.
Jó volt látni azt, hogy ennyire meghatódott Győzike, és ilyen erős közte és Bea között a kötelék. Az Ázsia Expressz még inkább rámutatott arra, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, és soha nem válnának el.
Rogán Cecília melltartó nélkül: bevállalós fotó készült a háromgyerekes üzletasszonyról
Rogán Cecíliát rég láttuk ennyire szexinek. Nem húzott melltartót a teljesen kigombolt kabát alá.
Rogán Cecíliáról meré…
Szabó Ádám új párja ez a szőke bombázó: válófélben lévő hírességbe szeretett bele
Szabó Ádám gyönyörű barátnőjével, Jenniferrel posztolt közös képet a tengerpartról.
Szabó Ádám az Instagramján mutatta …
Debreczeni Zita babapocakja szépen gömbölyödik: piros, testhezálló ruhában pózol
Debreczeni Zitát sugárzóan szép kismamaként kapták lencsevégre a karácsonyi magazinfotózáson.
Debreczeni Zita és férje,…
Erős Antónia fia már 13 éves: Matyi az RTL műsorában szerepelt
Erős Antónia kamasz fia mindenkit lenyűgözött a Tehetség első látásra egyik fellépőjeként.
Erős Antónia 1998 óta majd’ …
Cristiano Ronaldo szívszorítóan nyilatkozott elhunyt kisfiáról: a párkapcsolatára is hatással volt a tragédia
Crisiano Ronaldo először adott interjút elhunyt kisfiáról.
Cristiano Ronaldo először vallott a kisfia haláláról és arr…
0 Megjegyzések